Jégkorong: a záró vereség ellenére is tornagyőztesek az U18-as lányok

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.11.08. 19:21
null
A franciák és az olaszok elleni siker után az U18-as leány jégkorong-válogatott hosszabbításos meccsen kikapott a szlovákoktól, ám a vereség ellenére a mieink így is tornagyőzelmet ünnepelhettek a Mátyásföldön rendezett Négy Nemzet-viadalon.

Ellenállhatatlan formát mutatott az U18-as leány jégkorong-válogatott az első két meccsen a budapesti felkészülési tornán. A mieink előbb 6–0-ra nyertek a franciákkal szemben, majd ugyancsak rendkívül meggyőzően, 8–2-re megverték az olaszokat is. Szombaton zárásként a magyar lányokra a hozzájuk hasonlóan az A-csoportban szereplő szlovákok vártak.

A 6. percben Tamás Helga szerezte meg a vezetést, majd az első harmad utolsó szakaszában a szlovákok egyenlítettek emberelőnyből (1–1). A második etap első felében előbb Bátyi Boróka, majd Szalai Szonja talált be (3–1). Túl a harmad felén ismét emberhátrányból kapott gólt válogatottunk, és zárkózott ezzel egyre a vendégcsapat (2–3).

Fodor Zoltán együttese sokáig tartotta a minimális előnyét, azonban a harmadik felvonás végén (58. perc) jött a szlovák egyenlítés (3–3). Aztán következett a hosszabbítás, amelynek az első percében a szlovákok a győzelmet érő gólt is megszerezték, így

a mieink 4–3-as vereséggel zárták a négycsapatos viadalt.

Ugyanakkor a három meccsen begyűjtött 7 pontjukkal

ezzel együtt is a magyar lányok lettek a tornagyőztesek.

A mérkőzés visszanézhető az mjsz.tv felületén.

A válogatott december közepén folytatja a felkészülését a január elején Kanadában rendezendő A-csoportos világbajnokságra.

U18-AS LEÁNY NÉGY NEMZET-TORNA, MÁTYÁSFÖLDI JÉGCSARNOK
Magyarország–Szlovákia 3–4 hosszabbítás után (1–1, 2–1, 0–1, 0–1)
Magyar gólszerzők: Tamás Helga, Bátyi Boróka, Szalai Szonja

Az U18-as leányválogatott eredményei:
November 6., 18.30
Magyarország–Franciaország 6–0
November 7., 18.30
Magyarország–Olaszország 8–2
November 8., 14.30
Magyarország–Szlovákia 3–4 hosszabbítás után

KERET:
Kapusok: Csordás Csenge (KASI), Illés Vivien (Ajka), Majoros Emma (MAC BJA)
Hátvédek: Faragó Luca (Ajka), Fekete Anna (BJA), Görbe Liza (BJA), Gyula Rebeka (BJA), Lazic Ivona (BJA), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Dóra (DHK), Fehér Orsolya (HKB), Kerkovits Réka (BJA), Kosztya Laura (BJA), Magyar Diána (Mad Dogs, német), Máhr Dóra (UTE), Szalai Szonja (BJA), Tamás Helga (Vasas), Temesi Blanka (MAC BJA), Vass Szonja (BJA), Zsobrák Hanna (Rampage)

(Kiemelt kép forrása: MJSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
12 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
13 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
14 órája

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
Tegnap, 21:16

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
Tegnap, 19:35

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02
Ezek is érdekelhetik