Jégkorong: rohamosan közeleg a milánói vb az U20-as válogatottnak

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.11.14. 14:31
null
A decemberben Milánóban rendezendő, divízió I/B-csoportos világbajnokságra készülő U20-as jégkorong-válogatott a harmadik helyen zárt az egnai Négy Nemzet-tornán. Tokaji Viktor szövetségi edző adott helyzetjelentést a csapatról a vb közeledtével.

Mint arról beszámoltunk, felemásan sikerült az U20-as jégkorong-válogatottnak a novemberi eleji nemzetközi szünet. A junior nemzeti együttes az olaszországi Egnában járt felkészülési tornán, ahol sorrendben a franciákkal, az olaszokkal és a szlovénokkal találkozott. Tokaji Viktor tanítványai kezdésként szétlövéssel, 3–2-re alulmaradtak a franciákkal szemben, majd magabiztosan, 5–2-re verték a házigazda olaszokat, a legvégén pedig 4–1-re vereséget szenvedtek a szlovénoktól, így a mieink a harmadik helyen végeztek a négycsapatos mezőnyben.

„Ezt megelőzően legutóbb augusztusban találkoztunk a fiúkkal, és azóta mintegy három hónap eltelt, így a legfontosabb az volt, hogy felfrissítsük a korábban tanultakat, ráerősítsünk a nyáron átvett taktikai alapelvekre, valamint ehhez a meglévő repertoárhoz most Egnában még hozzáadtunk pluszban egy-két új variációt – kezdte az értékelést Tokaji Viktor szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – 

Bár személyesen régen találkoztunk a srácokkal, online formában folyamatosan tartottuk velük a kapcsolatot a szezon közben is, és rendre képzéseket, értekezleteket tartottunk nekik, hogy amikor eljön a közös munka ideje az edzőtáborban, addigra sokkal felkészültebben tudjanak megérkezni. Hál'istennek erre vevők voltak a játékosok, és többé-kevésbé felkészülten is érkeztek a november eleji összetartásra, ebből a szempontból nincs hiányérzetem. A franciák ellen összességében jó meccset játszottunk, viszont kétgólos vezetésnél a végjátékban  volt sajnos egy egyperces rövidzárlatunk, amiből muszáj tanulnunk.

Fizikailag és mentálisan is kitartónak kell lennünk egészen a lefújás pillanatáig, nem engedhetünk ki vagy dőlhetünk hátra egyetlen percre sem. Az olaszok ellen már jóval meggyőzőbbek voltunk, és jól játszottunk, utána viszont a szlovénokkal szemben kicsit leengedtünk, nem tudtuk hozni a szükséges intenzitást, és túllendülni az első két meccs okozta fáradtságon a harmadik napra."

Forrás: MJSZ

Az U20-as korosztály célversenye a december 8. és 14. között Milánóban rendezendő, divízió I/B-csoportos világbajnokság lesz. A magyar válogatott tavaly – akkor még Ladányi Balázs irányításával – kiesett a divízió I/A-ból.

– folytatta Tokaji. – Jó eséllyel a legjobb csapatunk csak az utolsó pillanatban, közvetlenül a világbajnokság előtt állhat össze. Egyrészről sokan játszanak külföldön, akik az évad közben nem tudnak hazajönni, emellett akadnak sérültjeink is, akik most nem tudtak velünk tartani. Továbbá olyanok is vannak, akikről már most biztosan tudjuk, hogy nem lesznek a vébén a klubelfoglaltságok miatt vagy éppen azért, mert lemondták a válogatottságot.

Természetesen, örülünk, hogy egyre többen játszanak nívós külföldi bajnokságokban, ugyanakkor ez néha fejtöréseket is okoz a válogatottnál. Igyekszünk jól sakkozni a rendelkezésre álló játékosokkal, és a vébére megtalálni a megfelelő elegyet csapaton belül."

Az U20-asok közül ezúttal több kulcsjátékos is hiányzott:

Szongoth Domán és Horváth Alex a nagyválogatottal szerepelt a Nemzetek Európai Kupája franciaországi tornáján.

és a nagyválogatottal szerepelt a Nemzetek Európai Kupája franciaországi tornáján.

Emellett az Észak-Amerikában játszók közül Barna Olivér, Lencsés Dávid és Szongoth Döme sem tudott ezúttal hazajönni az összetartásra, míg a Finnországban légióskodó Schmidt Ágoston sérülés miatt hiányzott.

A válogatott december elsején találkozik újra, majd rövid közös felkészülést követően nyolcadikán már rajtol is a világbajnokság Olaszországban.

NÉGY NEMZET-TORNA
November 3-8., Egna (Olaszország)
Eredmények:
Magyarország–Franciaország 2–3 (szétlövéssel)
Magyarország–Olaszország 5–2
Magyarország–Szlovénia 1–4

KERET:
Kapusok (2):
 Gazsek Máté (DVTK), Gyulai Benedek (Ilves, finn)
Hátvédek (8): Angyaláti Ábel (FEHA19), Franyó Krisztián (UTE), Joó Bertalan (FEHA19), Karsai Ferenc (Jokerit, finn), Nagy Dominik (FEHA19), Osztoics Márk (UTE), Szivák Gergő (BJA), Vén Bendegúz (Södertalje, svéd)
Csatárok (14): Baróti Bence (UTE), Czecze Hunor (DVTK), Erdősi Csanád (FEHA19), Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Hiezl Martin (FEHA19), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Lobenwein Bálint (CT Chiefs North, amerikai), Lőczi Barnabás (UTE), Mayer Marcell (UTE/FEHA), Mester Máté (UTE/FEHA19), Pallos Zsombor (FEHA19), Rapos Gergely (UTE), Schwartz Gergő (Grand Junction River Hawks, amerikai), Zimányi Dániel (BJA)

(Kiemelt kép forrása: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
22 perce

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
1 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
3 órája

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
14 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15
Ezek is érdekelhetik