Kézi: hibátlanul aranyérmes a Tiby-kupán az ifjúsági fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.11.02. 12:27
null
Mind a három meccsét megnyerte az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a franciaországi Tiby-kupán, így az első helyen zárta a nívós felkészülési tornát.

A franciaországi Tiby-kupa minden esztendőben fontos eleme a junior- és az ifjúsági korú fiú kézilabdázók naptárának: a felkészülési tornát mindkét kategóriában megrendezik, a magyarok pedig az elmúlt években rendre ott voltak a mezőnyben. 

Emlékeztetésképpen, idén márciusban a juniorokon volt a sor, akkor a 2004-esek és a 2005-ösök alkotta csapat a negyedik, utolsó helyen zárt.

Nem volt ez másképpen az ifik (2008-as és 2009-es születésűek) esetében sem, az elmúlt napokban ugyanis nekik tartották meg a viadalt. A kupán részt vevő magyar válogatott az idén nyáron váltott korosztályt, júliusban még serdülőként szerepelt – és lett negyedik – az Észak-Macedóniában megrendezett EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál), a Szabó Levente által irányított stáb vezetésével;

a Tiby-kupán, immár Gulyás István szövetségi edzővel négy együttes közül viszont a legjobbnak bizonyult.

Iváncsik Máté szórta a gólokat Franciaországban Forrás: FFHandball - IconSport

A Val-d’Oise-ban megrendezett eseményen a magyarok a házigazdák ellen kezdtek: a félidőben már ötgólos hátrányban voltak a franciák, amiből négy a végére is megmaradt, 37–33-as győzelmet ünnepelhetett a csapatunk, amelyben a balszélső Iváncsik Máté szerezte a legtöbb gólt (a franciák között sem akadt nála eredményesebb), nyolcat.

Másnap jött a svédek elleni összecsapás, a siker pedig ezúttal sem forgott veszélyben (31–24), ahogyan az utolsó napon a portugálok ellen sem (36–32), így

százszázalékos mérleggel szerezte meg az aranyérmet a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott.

A portugálok ellen Iváncsik 13-szor talált be, összességében pedig 24 gólt dobott a három meccs alatt.

Ezen a héten a serdülő és a junior fiúválogatott is felkészülésen vett részt: az előbbi a NEKA-n tartott kiválasztót 63 meghívott játékossal, utóbbi pedig a hét második felében Németország felé vette az irányt, ahol a hazaiakkal két meccset játszott, előbb 35–24-re kikapott, majd 34–34-es döntetlennel zárt.

(Kiemelt képünk forrása: FFHandball - IconSport)

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
3 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
22 órája

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
Tegnap, 13:40

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
2026.05.17. 21:51

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.17. 20:39

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22
Ezek is érdekelhetik