Kosár: a megkezdett sikeres úton folytatná az U20-as női válogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.11.09. 09:02
null
Első évében szövetségi edzőként Magyar Gergely két korosztállyal is jól teljesített: az U20-as női kosárlabda-válogatottal megnyerte a B-divíziós Eb-t, míg az U19-esekkel világbajnoki nyolcadik helyet ért el.

A héten háromnapos összetartás keretében megtartotta szezonbeli első edzőtáborát az U20-as női kosárlabda-válogatott az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában. A korosztály legjobbjait továbbra is Magyar Gergely, a DVTK Akadémia szakmai igazgatója irányítja, aki az elmúlt nyáron két világversenyen is remek eredményt ért el a lányokkal. Előbb a brnói vb-n az U19-esekkel – teljesítve az előzetes célkitűzést – a negyeddöntőig jutott, és végül nyolcadik lett az együtessel, majd az U20-asokkal veretlenül megnyerte a miskolci B-divíziós Eb-t, és ezzel visszajutott a csapat az A-csoportba, Európa 16 legjobb válogatottja közé. 

és mivel a szövetség vezetése is pozitívan ítélte meg a szereplésünket, így újfent megkaptam a bizalmat, aminek nagyon örülök – mondta Magyar Gergely az Utánpótlássportnak. – Büszkén tekintek vissza az előző nyári teljesítményünkre, és az U20-as Eb megnyerése még valamelyest kárpótolt is minket azért, hogy előtte a vébén nem tudtunk még szebb eredményt elérni, hiszen mint már korábban többször nyilatkoztam: minimális csalódottság azért maradt bennünk amiatt, hogy az a nyolc között az ausztrálok ellen nem jött össze a nagyon vágyott elődöntőbe kerülés.

A nyári U18-as Eb-n jól teljesítő Drahos Leila is most már az U20-as válogatottat erősíti Forrás: FIBA

A novemberi bajnoki szünet alkalmával az U20-asok közül Rátkai Eszter (18) és Josepovits Kinga (17) már a felnőttválogatottba kapott meghívót.

„A rendkívül sűrű előző nyári program után az előttünk álló szezonban csak egy világversenyre, az A-divíziós U20-as Eb-re kell felkészülnünk.

Ha elkerülnek minket a sérülések, és a 2006-os születésűekből az eddigi magot egyben tudjuk tartani, illetve a fiatalabbak, az elsőéves 2007-esek közül még néhány játékossal sikerül kiegészíteni és megerősíteni a keretet, akkor igencsak ütőképes csapatunk lehet, és joggal reménykedhetünk benne, hogy odaérhetünk az élmezőnybe is a jövő nyári Eb-n. A megkezdett sikeres úton szeretnénk folytatni ebben az évadban is."

(Kiemelt kép forrása: FIBA)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
9 órája

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: Hideg Balázs ötödik lett a szamokovi U17-es Eb zárásaként

Utánpótlássport
13 órája

Futsal: ismét vereséget szenvedett az U19-es válogatott

Utánpótlássport
20 órája

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Kosárlabda
20 órája

Jégkorong: Barna Olivér megugrotta az újabb lépcsőfokot Amerikában

Utánpótlássport
2026.05.16. 19:00

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03
Ezek is érdekelhetik