Néma Norbert: jó az utánpótlásbázisa a magyar tekvondónak

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2025.11.15. 16:44
null
A november eleji kadét Európa-bajnokságon nem sikerült győztesként venniük a mieinknek az első akadályt, a korosztály válogatottjának edzője azonban meggyőződéssel vallja: jó az utánpótlásbázisa a magyar tekvondónak.

Mind az öt tekvondósunk újoncként vett részt a kadétkorúak idei, görögországi Eb-jén, amelyen igen kevésen múlott, hogy akár valamennyien győzelemmel kezdjék a versenynapjukat. A nehéz sorsolás dacára is helytálltak, meneteket nyertek, s értékes tapasztalatokkal gazdagodtak ők maguk és a szakvezetés egyaránt.

Négyen is megnyerték a nyitó fordulóban az első menetüket, sőt a harmadikban is győzelemre álltak, csak a meccseik végén fordult a kocka, s zárult vereséggel a fellépésük” – idézte vissza honlapunknak az athéni kontinensbajnokság lényegi pillanatait Néma Norbert, a kadétok, vagyis a 2011–2013-as születésűek válogatottjának edzője, teljesebb megvilágításba helyezve a történteket. Mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az útjuk elején járó fiatalokról van szó, akiknek

életük első Európa-bajnokságán akár számunkra kedvező eredmény is születhetett volna.

Nüánszok döntöttek, ráadásul rögtön olyan országok képviselőivel kerültek szembe a mieink, amelyek amúgy topversenyzőket tudnak felvonultatni már kadétkorosztályban is. Például Vértes Zara török tekvondóst kapott első ellenfélnek, márpedig mint csapat Törökország végzett az élen az országok versenyében. Öt másodpercnél is kevesebb volt már csak hátra, akkor veszített a mi lányunk. De vehetjük a többi riválist is: azeri és orosz volt az első ellenfél, ők is olyan országok képviselői, amelyek már utánpótlásban is nagyon erősek. Ott van Sólyom-Fekete Botond esete, ő már a legjobb 32 között összekerült a Grand Prix-győztes azerivel, aki csak három menetben tudta legyűrni a mi versenyzőnket.

Ha ezt nézzük, könnyebb sorsolás esetén egészen másként nézett volna ki válogatottunk mérlege. Vagyis én

Néma Norbert kitért rá, hogy a szövetség a klubokkal együtt is elkezdett egy jó és ígéretes munkát, amely azzal biztat, hogy fordul a dolog a jövőben, s a mostani, szoros csatákban elveszített mérkőzések a jövőben a mi javunkra dőlnek majd el.

Havonta kétnapos edzőtáborokat tartunk, az első napon három edzés van, a másikon tesztmérkőzéseket vívnak a gyerekek, ezt a folyamatot kezdtük el, amelybe beletartoznak a közös versenyzések, nemcsak válogatott, hanem klubszinten is, lépésről lépésre haladunk, és látjuk a fejlődést” – mondta. Amellett a kadétokról tudni kell – fűzte hozzá –, hogy e korosztályban egy éven belül akár két súlycsoportot is ugorhatnak felfelé a versenyzők, ennél fogva is nehéz kalkulálni előre a várható eredményekkel.

A kadétoknak 2025-ben még egy nagy megméretésük lesz: a magyar korosztályos bajnokság november utolsó szombatján, a Körcsarnokban, amikor is hazai vizsgával zárul az idei versenyévad.

(Kiemelt képünkön: Néma Norbert és az Eb-n szerepelt kadétválogatott Forrás: wtftaekwondo.hu)

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
7 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
23 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
Tegnap, 18:12

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
Tegnap, 13:40

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
2026.05.17. 21:51

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.17. 20:39
Ezek is érdekelhetik