Rövid pályás felnőtt úszó ob: Zámbori Hanna meglepetésaranya

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2025.11.07. 20:13
null
A 21. rövid pályás felnőtt úszó ob harmadik versenynapján a legváratlanabb diadalt a decemberben 16 éves Zámbori Hanna aratta a 200 méteres mell megnyerésével.

A 25 méteres medencében zajló debreceni ob-n pénteken a BVSC-s Zámbori Hanna irányította magára a legnagyobb figyelmet azzal, hogy – előzőleg esélyesebbnek tartott riválisokat megelőzve – győzött a 200-as női melldöntőben. A jövő hónapban 16 esztendős versenyző

nemcsak saját legjobbját javította meg jelentősen, hanem évjáratos magyar csúcsot is repesztett.

A mennyiségi szempont került előtérbe a nap leghosszabb egyéni számának, a 400 méteres vegyes úszásnak a döntői előtt, merthogy

az utánpótlás képviseletében mindkét fináléban öten-öten kerültek be a legjobb nyolc alkotta mezőnybe.

.

Közülük a legjobban az UTE 2007-es születésű versenyzője, Kovács Botond szerepelt, aki ezüstérmet érően teljesített, illetve a hölgyeknél a zalaegerszegiek nyílt vízen korosztályos vb- és Eb-győztes 16 évese, Nagy Napsugár, aki harmadikként csapott a célba.

Kevés, egészen pontosan

egyetlen század hiányzott a bronzéremhez 50 pillangón a 17 éves Antal Dávidnak,

,

a 200 pillangó előző napi második helyezettjének. A nyírbátoriak idei ifjúsági Európa-bajnoka, s világbajnoki ezüstérmese egyéni legjobbját megjavítva évjáratos rekorddal lett negyedik.

Említésre méltó még a 2010-es születésű, BVSC-s Szabó Kincső harmadik helye 200 női gyorson, továbbá az ugyanebben a számban a férfiak döntőjében hetedikként célba érkezett, 16 esztendős győri Pápai Olivér, aki a jóval tapasztaltabb felnőtt riválisok mezőnyében helyt állva évjáratos csúcsot úszott. 

(Kiemelt képünkön: Zámbori Hanna korosztályos csúccsal nyert felnőttbajnoki aranyat 200 mellen Forrás: musz.hu/Derencsényi István)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
6 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
9 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
13 órája

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
16 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
16 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
18 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43