Tekvondó: Salim Kamilah egy menetre volt az aranyéremtől

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2025.11.22. 11:12
null
Egy második és négy kilencedik hely – ez a „számszaki” mérlege a magyar tekvondósok szereplésének az e heti, svájci junior Európa-bajnokságon.

Az általános – szakmai és szurkolói – várakozásnak megfelelve Salim Kamilah dobogón végzett a juniorkorosztályba tartozó tekvondósok 2025-ös kontinensbajnokságán, amelynek a svájci Vaud kantonban található Aigle városa adott otthont az elmúlt három napban.

A december végén 17. születésnapját ünneplő Salim-lány számos jelentős eredménnyel a háta mögött érkezett a svájci Eb-re, méghozzá egyenesen Afrikából,

az Egyenlítői-Guineában rendezett felnőtt női világbajnokságról, amelyen ötödik lett súlycsoportjában.

Ugyanígy végzett az októberi „normál” felnőtt-vb-n is, míg a nyáron meg sem állt az első helyig a küzdelmi kategóriában az EYOF-on, a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Ráadásul 2019-től, tehát azóta, hogy magyar színekben először indult világversenyeken,

három Európa-bajnoki címet is nyert az utánpótláskorúaknál:

először a gyermekek, majd két alkalommal is a kadétok korosztályában.

Vagyis feltétlenül éremesélyesként indult az e heti junior-Eb-n, ahol sokáig hibátlanul masírozott előre a 44 kilósok mezőnyében. Három – köztük a kategória első helyén kiemelt olasz rivális ellen is – győzelmet aratva jutott el a fináléig, ahol Petra Uglesics várt rá. Egy-egy, pontokban módfelett gazdag menetet nyertek a vetélytársak, jöhetett hát a harmadik kétperces ütközet, amelyben a kadét korosztályban világ- és kétszeres Európa-bajnok horvát harcos jobbnak bizonyult a Los Angelesben élő és készülő, az MTK klubszíneiben versenyző magyar tekvondósnál.

(Kiemelt képünkön: Salim Kamilah három utánpótlás-korosztályos Eb-arany mellé nyert most egy junior Eb-ezüstöt Forrás: wtftaekwondo.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
5 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
18 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
18 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44