Úszás: Gyermekviadal Sopronban tíz ország versenyzőivel

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2025.11.28. 15:53
null
A közép-európai országok ifjúsági versenyének indult bő két évtizede, azóta viszont alaposan kinőtte magát a CECJM, a Central European Countries Junior Meet elnevezésű uszodai viadal.

Tíz nemzet gyerekkorosztályú válogatottja viaskodik e hét végén Sopronban, ahol nem csupán a szűk értelemben vett közép-európai térség országainak ifjú képviselői vetik majd magukat bele a Lőver uszoda vízébe, hanem

ott tempóznak majd a 13-14 esztendős tehetségek soraiban például a török, szlovén, szerb és bosnyák tinédzserek is.

.

A helyszín az idén a hűség városa, amely nem az első magyarországi házigazda. Olyannyira nem, hogy a CECJM (Central European Countries Junior Meet) betűszóval illetett nemzetközi vizes vetélkedő nyitó állomása éppenséggel Hódmezővásárhely volt 2003-ban. De mi voltunk a rendezők 2011-ben is, amikor Miskolc fogadta a fiatal úszók internacionális seregét,

2015-ben pedig – vagyis éppen egy évtizede – Vásárhely másodszor is otthont adott a korosztályos tinicsúcsnak.

.

Sopronban 25 fős – 13 fiú és 12 lány alkotta – magyar válogatott igyekszik gyarapítani az eddigi sikereket, merthogy

a mieink rendre ott voltak az élen; hol az első, hol a második hely jutott nekünk.

Ahogyan az is általánosnak mondható, hogy magyar-lengyel párharc folyt a csapatelsőségért. Gyaníthatóan így lesz ez most szombaton és vasárnap is, amikor 33 versenyszám alapján derül fény a végső sorrendre, amelynek dobogós pozícióiért még a románok, a szlovénok, a törökök vagy éppen az osztrákok is nagy létszámú válogatottal igyekeznek megharcolni egyéniben és váltóban a tízpályás, ötvenes soproni medencében.

Emlékeztetőül: tavaly Belgrád fogadta a CECJM mezőnyét, s a magyar csapat a második helyen végzett a szerb fővárosban.

A soproni magyar csapat:
Fiúk:
Abrudán Gábor, Bergendi Gellért, Cseke Máté, Genest Matteo, Kéri Attila, Nagy Soma, Nagyházi Bence, Nándori Ádám, Rajos Dávid, Sárkány Zétény, Szaniszló Bence, Szőke Sándor, Valkai Örs

Lányok:
Barta Nóra, Csitári Izabella, Fábián Zsófia, Horváth Eszter, Kádár Csenge, Kovács Nóra, Kömöz Eszter, Mátékovits Anna, Mérai Janka, Szalai Zsófia, Szobi Réka, Zámbó Anna

(Kiemelt képünkön: Tíz ország 13-14 éves kiválóságait várja a Lőver uszoda Forrás: lover.uszoda)

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
9 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
Tegnap, 21:20

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
Tegnap, 18:12

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
Tegnap, 13:40

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
2026.05.17. 21:51

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.17. 20:39
Ezek is érdekelhetik