Úszás: Kertész Borókát tortával és kedvenc kávéjával várták


A mindössze 15 esztendős Kertész Boróka a 25 méteres medencében rendezett, e hónap eleji debreceni országos felnőtt úszóbajnokságon a döntős mezőny legfiatalabbjaként nyert női 200 pillangón. A Jövő SC-s tehetség ráadásul nemcsak élete legjobbjával (2:08.17) diadalmaskodott, amely évjáratos magyar csúcs is egyben, hanem olyan idővel egyszersmind, amellyel kiérdemelte a csapattagságot a decemberi, lengyelországi felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságra. Ahová azonban nem utazik el...
A miértre – az Utánpótlássport megkeresésére – így válaszolt:
„A lublini Eb és a hazai utánpótlás-ob időpontja teljesen egybeesik december elején, így eleve választanom kellett, s edzőim rám bízták a döntést, melyiken akarok indulni. Bár a szintet megúsztam, mégis úgy gondoltam, inkább a korosztályos magyar bajnokságon állok rajthoz. Hozzáteszem, sokat gondolkodtam a dolgon, de végül úgy láttam jobbnak, ha a szegedi ob-t választom.”
Boróka a jövőbe is tekintett, amikor így folytatta:
„Remélem, azért lesz még lehetőségem, hogy ússzak felnőtt Európa-bajnokságon, most azért nem szerettem volna úgy részt venni, hogy csak középdöntőzök.
Az lenne az igazi, ha a mostaninál jobb esélyekkel indulhatnék, tapasztaltabban, mert bevallom, mentálisan még nem állok készen a felnőttek közötti Eb-szereplésre.
Ugyanakkor most a saját bajnokságomban több számban is bátran kipróbálhatom magam.”
Tavaly Boróka először volt ott az utánpótlás-ob indulói között.
„Már akkor is kétszáz pillangón voltam a legeredményesebb, mert bár csak a B-döntő sikerült, de azt legalább megnyertem.
Azt hiszem, 2:12-t úsztam, vagyis most mintegy négy másodperccel tartok előrébb, mint tavaly ilyen tájt...”
Ennél fogva idén acélosabb elvárásai lehetnek önmagával szemben...
„Ha sikerül betegség, s bármely más rossz dolog nélkül eljutni az ob-ig, akkor remélhetőleg még annál is jobbat úszok, mint a felnőtt rövid pályás bajnokságon. Szegeden az összes pillangószámban indulok, aztán ötven, száz és kétszáz gyorson, de még szerintem a nyolcszát gyors is szóba jön, emellett mindhárom vegyesúszó számban is rajtolok, s lehet, megpróbálunk egy ötven hátat is. Meg ott vannak még a váltók...” – sorolta Boróka, aki elmondása szerint a lehető legtöbb számban érmes próbál lenni.
Nyilván a pilléken várom a legtöbbet magamtól, bár az 50 méter csak kirándulás. A kétszáz-négyszáz vegyeseken pont lecsúsztam az éremről a felnőtt ob-n, ott ezért is szeretnék dobogón végezni. Majd meglátjuk...
A kérdésre, hogy a Jövő SC vezetőedzője, a versenyzőként olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok Verrasztó Zoltán mit szólt a felnőtt ob-s szerepléséhez, legfőképpen a 200 pillangón aratott győzelméhez, ezt a választ kaptuk:
„Rögtön hangsúlyozta, hogy a fordulókon még sokat kell dolgozni, meg a víz alatti munkán is van javítanivalóm, de összességében megdicsért. Már csak azért is, mert a döntő előtt azzal biztatott, hogy ő titkon bízik a 2:08-as időmben, s bár én nem hittem neki, igaza lett.”
Nemcsak a versenyző és az edző lehetett elégedett a felnőttarannyal, a sikernek örültek Boróka osztálytársai is a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban, és természetesen a családja is boldogan fogadta diadalát.
„A suliban nagyon elfogadóak irányomban, az osztályfőnök nagy sportrajongó, megérti, hogy ennyit hiányzok az edzőtáborok meg a versenyek miatt. Osztálytársaim nagyon aranyosak voltak, az ob közben küldték a biztató üzeneteket,
a bajnoki győzelmem utáni iskolahéten, hétfő reggel pedig sütivel vártak, meg a kedvenc kávémmal.
Nagyon örülök, hogy ennyire támogatóak diáktársaim, ha hiányzok, a tananyagot is mindig küldik. A családtagjaim a bajnokság utolsó napjára eljöttek Debrecenbe, miután a kétszáz pillangót a tévében nézték, nagyon szurkoltak és nagyon meglepődtek, hogy nyertem. Anyukám viccesen mondta is: nem gondolta volna, hogy ilyen jó úszó vagyok. Küldték az erőt, biztattak, igaz, ha utolsó lennék, akkor is azt mondanák, hogy én vagyok a legügyesebb...”
(Kiemelt képen: Kertész Boróka a felnőtt Eb helyett az utánpótlás ob-t választotta Forrás: musz.hu)









