Úszás: megvannak a 2026-os utánpótlásversenyek helyszínei

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.11.02. 14:43
null
Gazdára talált minden jövő évi kiemelt hazai versenye az úszóutánpótlásnak, miután a MÚSZ, a sportági szövetség elnöksége a pályázatok beérkezését követően a héten kijelölte a végleges helyszíneket.

Teljessé vált a magyar úszósport hátországának 2026-os versenynaptára. Az időpontok már megvoltak, az azonban még hiányzott, hogy hol és ki rendezi a legfontosabb korosztályos viadalokat. A héten aztán a MÚSZ elnöksége kiegyenesítette a kérdőjeleket, s döntött valamennyi vendéglátó kilétéről.

A színhelyek közül egy – a legfőbb 2026-os up-úszóesemény – szeptember óta be volt betonozva, amennyiben az európai szövetség, az EA tbiliszi kongresszusán már Budapestnek ítélte az ifjúságiak – avagy a közkeletű, uszodai szóhasználattal élve: juniorok – nyílt vízi úszó Európa-bajnokságát, rögzítve egyúttal azt is, hogy a korosztályos kontinensviadalnak július 23. és 26. között ad otthont fővárosunk.

A sportági utánpótlás hazai versenynaptára viszont csak most véglegesült, s a MÚSZ honlapjának tanúsága szerint az első nagy esemény a június eleji ifjúsági országos bajnokság lesz Debrecenben, míg a záró rendezvény a december elején esedékes rövid pályás ifi ob Szegeden. A kettő között pedig ott sorjáznak immár nemcsak a pontos dátummal, de a véglegesnek tekinthető helyszínnel is 2026 további jelentős utánpótlásversenyei.

A 2026-OS HAZAI UTÁNPÓTLÁS-CSÚCSESEMÉNYEK:
Országos ifjúsági bajnokság: június 3-6., Debrecen
Országos serdülőbajnokság: július 29.-augusztus 1., Hódmezővásárhely
Országos gyermekbajnokság: július 8-11., Budapest (BVSC-uszoda)
Országos cápabajnokság: július 1-4., Győr
Regionális delfinbajnokság: június 27-28., 3 helyszín (régiók megállapodása alapján)
Rövidpályás ifjúsági bajnokság: december 2-5., Szeged

(Kiemelt képünkön: Júniustól decemberig kínál kiemelt programot az utánpótlás 2026-os versenynaptára Forrás: musz.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
6 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
5 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
12 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
15 órája

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes csapatok vegyesváltója

Úszás
15 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
2026.08.12. 20:50