Asztalitenisz: „Az Eb-arany mindent szebbé tesz” – Szántosi Dávid

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.12.12. 14:43
null
A 19 éves asztalitenisző, Szántosi Dávid idén korosztályos Európa-bajnoki címmel zárta le az ifjúsági éveit, azonban a szarvasiak ígérete ennek ellenére sem volt maradéktalanul elégedett az egészéves teljesítményével.

Ha a hazai asztalitenisz-utánpótlás 2025-ös évére visszapillantunk, akkor a sikerek közül minden kétséget kizáróan Szántosi Dávid ifjúsági Európa-bajnoki győzelme kívánkozik az élre. A Szarvasi Körös ASE reménysége a nyáron fantasztikus menetelést mutatott be egyesben Ostravában, meg sem állt a dobogó legfelső fokáig, ezzel jókora meglepetést okozva. Ráadásul a sikere értékét növeli, hogy 21 esztendő után örülhettünk újra egyesben magyar aranyéremnek ifjúsági kontinensviadalon. Ezt megelőzően legutóbb Jakab Jánosnak sikerült nyernie, még a 2004-es budapesti korosztályos Eb-n. 

– kezdte a visszatekintést Szántosi az Utánpótlássportnak. – Januárban sikerült rögtön úgy indítanom az évet, hogy aranyérmes lettem a linzi nemzetközi versenyen, aztán tavasszal az ifjúsági országos bajnokságon is győzni tudtam. Majd csak ezután jött a java, amikor is pályafutásom eddigi legnagyobb sikerét elérve egyesben megnyertem a korosztályos Európa-bajnokságot, illetve a csapattal bronzérmet szereztünk.

Szántosi Dávid révén több mint két évtized után született újra magyar arany egyesben az ifjúsági Eb-n Forrás: ETTU

Az Eb-győzelmet követően az ősszel részt vett első felnőttvilágversenyén, a zadari csapat Eb-n, majd az év zárásaként következett a kolozsvári ifjúsági világbajnokság, amelyen saját bevallása szerint is elmaradt a várakozásoktól. Egyesben az első körben búcsúzott, párosban Lei Balázzsal a negyeddöntőig jutott a vb-n.

Olyan meccseket buktam el szinte valamennyi versenyemen, amelyen én játszottam fölényben, viszont lezárni mégsem tudtam az összecsapásokat, és a legvégén a szoros végjátékokból pedig általában rosszul jöttem ki. Az edzőimmel most ezeket igyekszünk kielemezni, és orvosolni a problémákat, hogy a jövőben ne fussak bele hasonló hibákba. Nyilván, sikerülhetett volna jobban is ősz, de mindettől függetlenül nem vagyok letörve, készülök már a jövő évi feladatokra.

Úgy érzem, technikailag rendben vagyok, ebben felnőttszinten is felveszem a versenyt a játékosokkal, viszont fizikailag és mentálisan még erősödnöm kell."

Elmondta, jövőre a felnőtt csapat-világbajnokság és az egyéni Európa-bajnokság, illetve az U21-es Eb lesz a három legfontosabb versenye. Továbbá a felnőtt WTT-viadalokon is láthatjuk majd, amelyeken a tapasztalatszerzés és az egyre jobb eredmények elérése lesz a célja.

(Kiemelt kép forrása: WTT)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
21 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04

Vívás: a párbajtőröző Balázs Bence bronzérmes a kairói junior-vk-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:54
Ezek is érdekelhetik