Jégkorong: célegyenesben az U18-as leányválogatott vb-felkészülése


December első felében a szlovákiai Olimpiai Reménységek Versenyén szerepelt az U18-as leány jégkorong-válogatott, amelynek a Turócszentmártonban rendezett viadal volt az utolsó felkészülési tornája a januári A-csoportos világbajnokság előtt. A megméretésen a magyarok mellett a házigazda szlovákok, a lengyelek és a csehek vettek részt. Fodor Zoltán együttese a lengyeleket és a szlovákokat is magabiztosan győzte le (6–1 és 5–0), majd 3–1-re kikapott a csehektől, így a torna második helyén zárt. Néhány nappal az ORV-t követően aztán a szövetségi edző ki is jelölte a vb-re utazó 25 fős keretet: három kapus, nyolc hátvéd és 14 csatár került be a Kanadába induló névsorba, amelyet öt légiós és húsz itthon játszó fiatal alkot.
„Mindenképpen fontos felkészülési állomásnak bizonyult a szlovákiai torna, mivel az volt az utolsó olyan állomás a világbajnoki felkészülés programjában, ahol kipróbálhattuk, feltérképezhettük a játékosokat, és
végérvényesen képet kaphattunk arról, hogy kikkel érdemes számolni majd a vébén
– mondta Fodor Zoltán szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Emellett taktikailag is fontos jelentősége volt az ORV-nek, ugyanis korábban már sokat gyakoroltuk a védekező és a középső harmadbeli játékunkat, viszont a támadójátékunk tökéletesítése még hátra maradt, legutóbb ezt is pótoltuk, és mind a letámadásunkat, mind a kapu előtti játékunkat igyekeztünk csiszolni.
Összességében elégedett vagyok, mert a szezonban sikerült lefektetni a taktikai alaprepertoárunkat,
így az utolsó két hétben már csak a finomhangolás vár ránk, illetve a sorokon belüli kémián kell még dolgoznunk valamelyest. Alapvetően mindig nehéz döntés a végső keret kijelölése, ez most sem volt másként. Több szempontot is mérlegelni kellett: az egész évadban mutatott klub- és válogatottbeli munka mellett azt is muszáj volt számításba venni, hogy a karakterek, az egyéniségek jól illjenek egymáshoz, és játékban, illetve kohézióban is egy kerek egész csapatot tudjunk alkotni. Azt gondolom,
mindent mérlegre téve, sikerült a legjobb huszonöt játékost kiválasztanunk.
Leraktuk az alapokat, és a szükséges kvalitás is megvan a lányokban, hogy képesek legyünk helytállni a világelitben. Sokat dolgoztunk azon, hogy a megfelelő intenzitásunk mindig meglegyen, és kellően fizikálisak, keményen lépjünk fel minden helyzetben.
Nyilván, az A-csoportban rendkívül magasan van a mérce, de a topválogatottakkal is szeretnénk felvenni a versenyt.
Úgy érzem, a lehetőségeinkhez mérten készen állunk a világbajnokságra, és nagyon izgatottan várjuk már, hogy elutazhassunk Kanadába."
Az évad során a csapat négy felkészülési tornán szerepelt, amelyen összesen 16 meccset vívtak a lányok, s ezeken 10 győzelem és 6 vereség volt a mérlegük. Ugyanakkor hozzátartozik a teljes képhez, hogy az Észak-Amerikában játszó játékosokat (Hiezl Réka, Polónyi Petra és Weiler Krisztina) a teljes őszi szezonban nélkülöznie kellett a válogatottnak.

A mostani keretből 14-en voltak ott az idei budapesti feljutás során, míg 11-en vb-újoncok, köztük öten 2010-es, hárman pedig 2011-es születésűek. Kilenc játékosnak van már a felnőttválogatottból is tapasztalata.
A csapat december 30-án utazik el Kanadába, és először Torontóban edzőtáborozik, ahol két felkészülési mérkőzést játszik: egyet Lisa Haley korábbi szövetségi kapitány egyetemi csapatával, egyet pedig Szlovákiával. Innen utazik át a keret az Új-Skócia tartományhoz tartozó Breton-foki-szigetre, ahol január 10-én kezdődik a világ legjobb nyolc csapatát tömörítő A-csoportos vb.
A magyarok 12 év után szerepelnek újra az elitben. A csoportmérkőzéseket Membertou-ban rendezik, az 1250 fős Membertou Sport & Wellness Centre-ben, míg az egyenes kieséses szakasztól már Sydney-ben játszanak a csapatok, az ötezres Centre 200 létesítményben.
VB-CSOPORTKÖR:
Január 10., 17.00 (magyar idő szerint 22.00) Magyarország–Svédország
Január 12., 18.00 (magyar idő szerint 23.00) Magyarország–Kanada
Január 13., 20.30 (magyar idő szerint január 14. 01.30) Magyarország–Svájc
KERET:
Kapusok:
Csordás Csenge (KASI), Majoros Emma (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
Hátvédek:
Faragó Luca (Ajka/BJA), Görbe Liza (Lehel HC/BJA), Gyula Rebeka (BJA), Hajdu Lili (HKB), Haraszt Lorina (BJA), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
Csatárok:
Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Dóra (DHK), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Kerkovits Réka (BJA), Magyar Diána (Mad Dogs, német), Máhr Dóra (UTE/BJA), Polónyi Petra (NAHA, amerikai), Sághy Lara (BJA), Szalai Szonja (BJA), Tamás Helga (Vasas/MAC Budapest), Temesi Blanka (MAC Budapest), Vass Szonja (BJA), Weiler Krisztina (OHA, kanadai), Zsobrák Hanna (Rampage)
(Kiemelt kép forrása: MJSZ)









