Jégkorong: kikapott az olaszoktól az U20-as válogatott a milánói vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.12.13. 22:52
null
Az eddig veretlen magyar válogatott háromgólos vereséget szenvedett a nyeretlen olaszoktól a Milánóban zajló divízió I/B-csoportos jégkorong-világbajnokságon.

A litvánok, az észtek és a lengyelek legyőzése után első helyről várhatta a negyedik játéknapot az U20-as jégkorong-válogatott a milánói divízió I/B-világbajnokságon, amelyen szombaton a hazai pályán szereplő és eddig három vereséggel álló olaszok vártak a mieinkre.

Tokaji Viktor csapatának nem indult jól a mérkőzés, mindjárt az ötödik percben hátrányba került Philipp Winkler gólját követően (0–1). Ugyanakkor az egyenlítés még az első harmadban összejött Laskawy Ferenc révén (1–1).

A folytatásban aztán semmi sem akart összejönni a magyar fiúknak, hiába játszottak szinte végig fölényben, a befejezések pontatlanok voltak. A második felvonás felénél Alessandro Parco találatával újra előnybe kerültek a házigazdák (1–2), majd

a záró felvonásban duplázó Jacopo Luca állította be a 4–1-es végeredményt.

A magyar csapat – a szombati veresége ellenére – nyolc pontjával

továbbra is az első helyen áll a tabellán, és vasárnap este a japánok elleni győzelemmel bebiztosíthatja a feljutást.

A vb mérkőzései az mjsz.tv oldalán követhetők.

DIVÍZIÓ I/B-CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG
Dátum: 
2025. december 7-15.
Helyszín: Milánó, Olaszország

december 8., hétfő 20:00: Magyarország–Litvánia 4–0
december 9., kedd, 16:00: Magyarország–Észtország 3–1
december 11., csütörtök, 16:00: Magyarország–Lengyelország 4–3 (hosszabbítás után)
december 13., szombat, 20:00: Magyarország–Olaszország 1–4
december 14., vasárnap, 20:00: Magyarország–Japán

TABELLA:
1. Magyarország 8 pont
2. Lengyelország 8 p
3. Észtország 6 p
4. Litvánia 6 p
5. Japán 5 p
6. Olaszország 3 p
A VB-KERET:

Kapusok (3):
 Gyulai Benedek (Ilves finn), Hajdu Martin (FEHA19), Veres Fucsku Bence (Vernal Oilers, amerikai)

Hátvédek (7): Franyó Krisztián (UTE), Horváth Alex (HC Ocelari Trinec, cseh), Karsai Ferenc (Jokerit, finn), Nagy Dominik (FEHA19), Szivák Gergő (BJA HC), Szongoth Döme (Vernon Vipers, kanadai), Vén Bendegúz (Södertalje, svéd)

Csatárok (13): Baróti Bence (UTE), Czecze Hunor (DVTK), Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Karó Levente (FEHA19), Kuntic Dávid (UTE), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Lobenwein Bálint (CT Chiefs North, amerikai), Mayer Marcell (UTE), Mester Máté (UTE), Rapos Gergely (UTE), Schwartz Gergő (Grand Junction River Hawks, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Zimányi Dániel (BJA HC)

(Kiemelt kép forrása: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
14 perce

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
31 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
2 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
4 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
8 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
9 órája