Kézilabda: száz találat fölött az ifjú gólvadászok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.12.28. 11:53
null
Áttekintettük, mely fiú kézilabdázók szerepeltek a legeredményesebben az élvonalbeli utánpótlás-bajnokságok őszi időszakában.

Lejátszották az utolsó 2025-ös mérkőzéseiket a korosztályos fiú első osztályú kézilabda-bajnokságban szereplő játékosok. Az évad feléhez érve megfelelő az alkalom, hogy áttekintsük, mely fiatalok zárták a legeredményesebben az őszi időszakot; a góllövőlisták vezetői közül többen is átlépték már a százgólos határt, és jó eséllyel pályáznak rá, hogy az alapszakasz végére a kétszázas szintet is „megugorják”.

Kezdjük a legidősebbekkel, vagyis az U20-as korosztállyal: az ifiknél a Kelet-csoportban Dobák Tamás vezeti a góllövőlistát, a kilencedik helyen telelő VS Dunakeszi játékosa 11 mérkőzésen 103 gólt szerzett, ez a csapata találatainak több mint negyede. Nyugaton a NEKA-s Draskovics Valér is száz fölé jutott, tizenkét meccsen lépett pályára a bajnokságban az ősszel, és 120 alkalommal talált be az ellenfél kapujába. A fiatal az NB I/B-ben meccsenkénti ötgólos átlagot hoz, és a teljesítményének hála már a felnőttélvonalban is bemutatkozhatott, négy NB I-es összecsapáson volt a nagycsapat keretének a tagja, az első góljait is megszerezte már a ligában.

Az U18-asok bajnokságában keleten a kilencedik helyen álló DEAC kézilabdázója, Martinovics Péter 11 bajnokin 104 gólnál jár, míg nyugaton Tolnai Gellért nemcsak a góllövőlista, hanem a tabella első helyének is örülhet:

96 találatával nagy szerepe van benne, hogy a Széchenyi István Egyetem HT Éles együttese hibátlan mérleggel vezeti a csoportot.

Martinovics Péter Fotó: Kurucz Máté

Az U16-os bajnokságról sem feledkezünk meg: keleten a gyöngyösi Juhász Balázs 81-ig jutott, keleten pedig Peidl Bálint ünnepelhetett 105-ször gólt. Az említett Tolnaihoz hasonlóan az ő csapata, vagyis a Veszprémi KKFT is a csoportja első helyen fordul rá 2026-ra.

(Kiemelt képünkön: Draskovics Valér Forrás: NEKA)

 

 

Legfrissebb hírek

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
4 órája

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
5 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
8 órája

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
8 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
13 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2026.09.26. 20:56

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.26. 16:35