Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.12.23. 14:33
null
A párbajtőröző Gachályi Gréta a juniorbajnoki címe után a korosztálya burgosi világkupáján és a felnőtt ob-n is dobogóra állt.

Remek heteket tudhat maga mögött a Budapesti Honvéd 19 éves párbajtőrözője, Gachályi Gréta, aki november végén egyéniben és csapatban is megnyerte a juniorok országos bajnokságát, majd

a burgosi junior-világkupaversenyen bravúros ezüstérmet szerzett, a múlt hét végén rendezett felnőtt ob-n pedig egyéniben és az egyesületével is bronzot érdemelt ki.

László István és Peterdi András tanítványa elégedetten értékelte a közelmúlt eredményeit.

„A junior országos bajnokságon nyert két arany után jó szájízzel és bizakodva érkeztem Burgosba, ahol tavaly is ezüstérmes lettem. Szeretem ezt a verseny, de természetesen csak akkor tudom teljesen élvezni, ha a vívás is jól megy. Szerencsére jól sikerültek a dolgok a páston, és bár nem volt könnyű ágam, el tudtam jutni a döntőig. Ez a verseny mindig megalapozza a hazai juniorranglistát, ami azzal együtt is fontos, hogy az elsődleges célom nem a minél jobb helyezés vadászása a rangsorban, hanem a fejlődés és a hosszútávú építkezés. Örülök a felnőtt ob-n szerzett érmeknek is, már elsőéves kadétként voltam harmadik, és akkor is Muhari Esztivel vívtam a négy között, mint most. A verseny és így az év végére kicsit elfáradtam, de összességében elégedett várhatom az új év kihívásait.”

Balról: Peterdi András, Gechályi Gréta és László István Forrás: BHSE

Gréta elmondta, hogy a remek eredmények háttérében jól megtervezett csapatmunka áll.

„Ez az év azért is jelentős a számomra, mert kialakult egy olyan szakmailag felkészült, támogató csapat körülöttem, amely nélkül nem tudnék hasonlóan teljesíteni. László István és Peterdi András mellett sokat köszönhetek a mentális felkészítésemért felelős dr. Elbert Gábornak, az erőnlétemről gondoskodó Kürtösi Zsoltnak, valamint Balzsay Károlynak, a bokszedzőmnek. Az ökölvívás remek kiegészítő sportága a vívásnak. Nemcsak a bokszban használt lábmunkát tudom kamatoztatni a páston, hanem például az ütésekhez szükséges határozottságot is át lehet ültetni a szúrásokba.

(Kiemelt képünkön: Gachályi Gréta Forrás: MVSZ)

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: január jelöltjei

Utánpótlássport
6 órája

Sportlövészet: Hegedüs Abigél U18-as Európa-bajnok lett Burgaszban

Utánpótlássport
20 órája

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
22 órája

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
Tegnap, 14:36

Vívás: majdnem teljes a korosztályos Eb-csapat

Utánpótlássport
Tegnap, 10:55

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
2026.02.05. 21:59

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
2026.02.05. 20:34

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.02.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik