Kosárlabda: hibátlanul sikerült az ősz a Honvéd kadét fiúcsapatának

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.01.22. 19:16
null
A kadét fiú kosárlabda-bajnokság egyetlen veretlen csapataként nagyszerűen menetel a Budapesti Honvéd, amely Mócsai Milán vezetésével őszszel megnyerte a kiemelt csoportját az alapszakaszban, és nagy reményekkel várja a folytatást a rájátszásban, ráadásul már biztos országos döntős résztvevőként.

Alig maradt százszázalékos csapat bármely korosztályos fiú kosárlabda-bajnokságban. Az egyik ilyen a Budapesti Honvéd kadét fiúegyüttese, amely tíz győzelemmel és vereség nélkül abszolválta az őszi idényt az alapszakaszban, ezzel meg is nyerte a B jelű kiemelt csoportot a felsőházban, és kedvező pozícióból kezdheti a rájátszás küzdelmeit, sőt az eddigi remek teljesítményüknek köszönhetően már biztosan bejutottak az évad végi nyolcas döntőbe.

A piros-fehérek Mócsai Milán irányításával 2024-ben bajnoki címet ünnepelhettek az U16-os korosztályban, és

ebben az évadban újra az aranyérem legfőbb esélyesei közé tartoznak.

„Miután a 2008-as születésűekkel két évvel ezelőtt bajnokok lettünk, akkor én befejeztem velük a közös munkát, visszaléptem egyet, és a kadét B-csapat vezetőedzőjeként az előző idényben elkezdtem foglalkozni a 2010-esekkel, az akkori elsőéves U16-osokkal. Hozzátartozik még a teljes képhez, hogy a legjobb 2010-esek közül ekkor már öten végig az A-csapatban játszottak, így az előző évad elsősorban az építekezésnek és a játékosok fejlesztésének a jegyében telt – nyilatkozta Mócsai Milán vezetőedző az Utánpótlássportnak.

Forrás: Budapesti Honvéd

„Leginkább az alapokat kellett elsajátítanunk, és közösen összecsiszolódni mind a kosárlabda terén, mind emberileg.

Ezután a nyáron jött a feljebb lépés, és immár mi lettünk a Honvéd A-csapata a kadétkorosztályban, ugyanakkor nem volt zökkenőmentes az átmenet, mert azt az öt 2010-es születésű játékost, akire korábban utaltam, most újonnan kellett beépíteni, és integrálni őket a meglévő játékunkba, illetve a hierarchiába. Éppen emiatt az évad elején még kicsit akadozott a gépezet, míg mindenkinek újra megtaláltuk a szerepét a csapaton belül, de

Valóban az eredményeink eddig jól néznek ki a bajnokságban, hiszen veretlenek vagyunk, azonban a mutatott játékunkkal már korántsem voltam mindig elégedett."

Az alapszakasz végeztével a téli bajnoki szünetben sem unatkoztak a Honvéd játékosai, ugyanis januárban rangos U17-es nemzetközi tornán szerepeltek, amelyen az egy évvel fiatalabbakból, az U16-osokból álló csapatuk a hatodik helyet szerezte meg a szerb fővárosban. Emellett Csécsei Nándor, Pécsi Bence és Kiss-Mester Ádám az U16-os válogatottal december végén megjárta a csehországi ORV-t, és a közelgő, fehérvári Szent István-kupán is ott lesznek a nemzeti együttes keretében.

„Ezek a gyerekek hál'istennek nagyon értelmesek, jó játékosok, így pontosan tudják, hogy akár valamivel gyengébb játékkal is képesek mérkőzéseket nyerni. Ebből fakadóan az önbizalmuk is helyén van, viszont nekünk, edzőknek éppen az a feladatunk, hogy sulykoljuk nekik:

Ehhez pedig rendkívül fontos, hogy napról napra többet és többet tegyenek bele, mert csak attól fognak fejlődni. Alapvetően a fiúk nagy terhelésnek vannak kitéve a meccseken, illetve a kosárlabda- és a kondiedzéseken egyaránt, de eddig abszolúte helytállnak, és látszik a munkájuk gyümölcse.

(Kiemelt kép forrása: Budapesti Honvéd)

Legfrissebb hírek

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
13 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
19 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.05.18. 21:20

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.05.18. 18:12

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.18. 13:40

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
2026.05.18. 08:57
Ezek is érdekelhetik