Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott
Puskás Jenő 1982-ben a szülővárosában, a Debreceni Sportiskolában kezdte a tréneri pályát, ahol összesen tíz évig dolgozott, és szinte a nulláról építkezve odáig jutott, hogy a tanítványai ifjúsági válogatottá váltak, és a debreceni nevelőműhely hamar országos szinten is eredményes utánpótlásbázis lett.
„Debrecenben születtem, ott is nőttem fel, és ismerkedtem meg a tornasport alapjaival – idézi fel a kezdeteket a 66 éves tréner. – Másodosztályú szinten tornáztam a helyi klubban, viszont
a sportág olyannyira megfertőzött, illetve Szabó György nevelőedzőm – aki a példaképem is volt fiatalként – olyan nagy hatással volt rám, hogy tizennégy évesen elhatároztam, hogy én is testnevelőtanár és edző szeretnék lenni.
Innentől nem is tértem le erről az útról, a gimnáziumi éveimben végig arra készültem, hogy bekerüljek a Testnevelési Főiskolára, aztán el is végeztem a TF-t, majd az egyetemi évek után visszatértem szülővárosomba, és elkezdtem dolgozni a Debreceni Sportiskolában.
Az volt a vízióm, hogy felvirágoztassam a debreceni tornasportot, és több-kevesebb sikerrel, de ezt sikerült meg is valósítani,
és válogatott versenyzőket kinevelni annak ellenére, hogy a körülmények korántsem voltak ideálisak. Egy idő után viszont úgy éreztem, kihoztam a lehetőségekből a legtöbbet, többre vágytam már szakmailag, és akkor úgy döntöttem, hogy Budapesten folytatom a Ferencváros kötelékében.”
A szakember 1992-ben a fővárosba tette át székhelyét, a Ferencvároshoz igazolt, azóta is az FTC-t erősíti, és hosszú évek óta a zöld-fehérek férfiszakosztályának edzője és ügyvezetője is egyben. Emellett 2003-tól egészen a 2025-ös év elejéig a teljes hazai fiúutánpótlásért felelt korosztályos szövetségi kapitányként. A 65 éves tréner tavaly óta hivatalosan már a nyugdíjas éveit tölti, ugyanakkor nem vonult vissza a munkától, továbbra is szakosztályvezetőként dolgozik a klubjában, a Ferencvárosban.
„Édesapám hatására kisgyerekkorom óta nagy Fradi-drukker voltam, így amikor a kilencvenes évek elején a klubtól ajánlatot kaptam, nem sokat haboztam, azonnal elfogadtam a lehetőséget, és ennek már több mint három évtizede, azóta is megszakítás nélkül a Népligetben dolgozom edzőként. Különleges érzelmi kapcsolat fűz ehhez a helyszínhez, az egyesülethez – aki nem fordult meg a Ferencvárosban, az talán nem is értheti, milyen is ez a szellemiség, és milyen érzés a Fradi-család tagjának lenni. Emlékszem, amikor 1992-ben újonnan a klubhoz kerültem, nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy például Albert Flóriánnal is rendszeresen le tudtam ülni beszélgetni, és mindig kíváncsi volt, hogy mi a helyzet nálunk a tornaszakosztályban. Rendkívül inspiráló volt ekkora ikonokkal találkozni és velük eszmét cserélni.
Alapvetően hűséges típus vagyok, ahol jól érzem magam és megbecsülnek, ott szívesen dolgozom sokáig.
A szövetségi megbízatásom – a koromra is tekintettel – tavaly véget ért, és átadtam a stafétát a fiatalabb kollégáknak, ellenben a Fradiban a férfiszakosztályának ügyvezetőjeként továbbra is működöm, és amíg csak tehetem, itt maradok.
Szeretnék ezentúl is hozzájárulni ahhoz, hogy a tornászaink jobb és jobb eredményeket érjenek el, a szakosztály pedig stabilan őrizze a helyét a hazai élvonalban.
Amikor a kilencvenes években a Ferencvároshoz kerültem, bár eredményes felnőtt versenyzői akadtak a klubnak, de az utánpótlásbázis hiányzott, ezt sikerült az évek, évtizedek során újra megteremtenünk. Jelenleg ott tartunk, hogy ötévesektől egészen a felnőttekig jól állunk, és itthoni viszonylatban minden korosztályban nagy létszámmal büszkélkedhetünk."
Legismertebb tanítványai a felnőttválogatott, többszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki kilencedik Rácz Attila, az Universiadén összetettben bronzérmes Hetrovics Marcell, illetve Czingli László, Puskás Péter és Nagy Zoltán is válogatottságig vitte.
Amire igazán büszke vagyok, hogy talán éppen az én példámból kiindulva, a volt tanítványaim közül többen is később az edzői pályát választották.
Rácz Attila jelenleg a KSI szakosztályvezetője, míg Nagy Zoltán, valamint a két fiam, Puskás Péter és Barnabás egyaránt az FTC-ben edzősködik, és serdülő, illetve ifjúsági válogatott versenyzőkkel büszkélkedhetnek. Örülök, hogy mindannyian ezt a szép hivatást gyakorolják.”
Mindent egybevéve, Puskás Jenőnek az idei immár a 44. éve az edzői pályán. De vajon mi motiválja még manapság?
Nekünk edzőként nemcsak az a feladatunk, hogy megszerettessük a tornasportot, hanem hogy a tanítványainkat valamiképpen a sportág közelében megtartsuk.
Akár edzőként, sportvezetőként szponzorként vagy szülőként.
Rendkívül családcentrikus vagyok, szeretek közösségben létezni, illetve közösséget építeni. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és új dolgokra megtanítani őket.
A pályám elején azt vallottam, bárkiből tudok jó tornászt faragni, de aztán idővel be kellett látnom, hogy nem lesz mindenkiből felnőttválogatott versenyző. Ugyanakkor ezzel együtt is igyekszem mindent elkövetni, hogy a saját képességeihez mérten minden tanítványom ki tudjon teljesedni, és hozza ki magából a maximumot.
Ha már azt sikerül elérni, hogy minden gyerek örömmel jöjjön le edzésre, majd boldogan is távozzon, akkor edzőként én már megtettem a magamét.
Egykoron azt tanultam a nagy öregektől: csak abból lehet tornász, aki ott marad a teremben. Idős, rutinos trénerként egyébként manapság azt látom, hogy az edzői pályája egyre nehezebb és számos buktatója van ennek a szakmának, ennek ellenére továbbra is nagy örömömet lelem a nevelőmunkában. Nekem a tornasport olyan, mint egy drog.
Az edzőterem hangulata és a magnéziapor illata egy életre magával ragadott.
Hatalmas hálával tartozom a családomnak, illetve különösen a feleségemnek, aki mindvégig támogatott otthonról, és lehetővé tette, hogy az egész életemben az edzősködésnek éljek."
(Kiemelt kép forrása: FTC-Telekom Férfi Torna Szakosztály/Facebook)
