Triatlon: marad a bevált receptnél az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.01.06. 09:09
null
A Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás-szakágvezetőjével, Pocsai Balázzsal tekintettünk előre az utánpótlás 2026-os programjára.

A 2024-es, emlékezetes esztendő után 2025-ben is remekül szerepeltek a magyar triatlonosok, az utánpótlásunk világversenyérmekkel és értékes helyezésekkel mutatta meg, hogy nemzetközi szinten az élmezőnybe tartozik. Ráadásul a fiatalok közül többen már az elitmezőnyben is villantottak, jelezve, hogy a legjobbjaink számára nem hiú ábránd a 2028-as Los Angeles-i olimpián való részvétel.

Addig persze még hosszú út vezet, rövid távon az idei világversenyekre kell összpontosítani, ezekben a hetekben pedig az azokra történő felkészülésre.

„Kialakult a 2026-os válogatott keret, és az idei világversenyek pontos időpontjait és helyszíneit is tudjuk már, így elkészíthettük a felkészülési tervet, amit – a tavalyi év alapján mondhatom – minden bizonnyal idén is sikerül majd betartani.

– kezdi a honlapunknak Pocsai Balázs, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője. – Idén is Debrecenben kezdünk, ezen a héten szerdán a legfiatalabbakkal csapunk bele a munkába, pontosabban a 2010-es, vagyis az elsőéves ifik mellett a 2011-es és a 2012-es születésű sportolók érkeznek majd hozzánk. Őket váltják vasárnaptól az idősebb utánpótláskorúak, a juniorokkal és az U23-asokkal; rengeteg úszást terveztünk nekik, de a futóedzések és a görgős kerékpáredzések sem maradnak ki, ahogyan a felmérések sem. A program végén edzői továbbképzést is tartunk az utánpótlással foglalkozó szakembereknek.”

Rajt a tavalyi junior-vb-n Ausztráliában Forrás: World Triathlon

A szakember elmondása szerint a folytatásban a jól megszokott melegégövi edzőtáborok következnek, ekkor már a kerékpározás is főszerepbe kerül.

„Ahogyan említettem, a keretek kialakultak, tehát azt már tudjuk, hogy mely fiatalokkal dolgozunk majd az év első hónapjaiban a táborokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenképpen közülük kerülnek majd ki a világversenyeken induló csapatok, tavaly is volt arra példa, hogy az éveleji kereten kívülről érkező triatlonos kvalifikált.”

Július legvégén Lengyelországban rendezik meg az U23-asok és a juniorok Európa-bajnokságát, az utánpótlás-vb pedig szeptember második felében lesz esedékes Spanyolországban. A sort az ifjúságiak Eb-je zárja, aminek a helyszíne a Spanyolországhoz tartozó Melilla lesz, október 16. és 18. között.

„Idén is

a már korábban megismert, legeredményesebb nevek közül szinte mindenki visszatérhet, de mögöttük, a fiatalabbak között is rendkívül ügyes sportolókat találunk; bízom benne, hogy az elmúlt évekhez hasonló eredmények várnak ránk!”

(Kiemelt képünk forrása: MTSZ)

Legfrissebb hírek

Öttusa: Eb-győztesek sikere az U17-es Magyar-kupában

Utánpótlássport
3 órája

Úszás: ifi ob után ifi Eb, majd felnőtt Eb várja Antal Dávidot

Utánpótlássport
14 órája

Triatlon Eb: Dévay Márk ötödik, Kropkó Márta hatodik

Egyéb egyéni
2026.06.13. 23:20

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Trap: Nyitrai Anna felnőtt országos csúcsot lőtt

Utánpótlássport
2026.06.13. 18:57

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2026.06.13. 15:54

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
2026.06.13. 15:26

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40
Ezek is érdekelhetik