Jégkorong: Szivák Gergő is főszerepet vállalt a BJA ob I-es sikerében

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.03.13. 15:38
null
A 19 éves Szivák Gergő immár másodszor ünnepelhetett ob I-es bajnoki címet a BJA felnőtt jégkorongcsapatával.

Megvédte az ob I-es bajnoki címét a Budapest Jégkorong Akadémia HC felnőtt férfi jégkorongcsapata a hazai rájátszásban. A sikerben alapemberként tevékeny részt vállalt a 2007-es születésű hátvéd, Szivák Gergő is, aki juniorkorúként már kétszeres felnőtt magyar bajnoknak mondhatja magát.

„Való igaz, az előző szezonomban is tagja voltam az aranyérmes csapatnak, így bajnoknak mondhattam magam, viszont

az elődöntőt és a döntőt is végigjászhattam viszonylag sok időt töltve a jégen. Ez a siker rendkívül sokat jelent, igazából olyan ez számomra, mint egy megvalósult álom” – nyilatkozta a 19. születésnapját néhány napja ünneplő Szivák Gergő az Utánpótlássportnak.

Az U20-as válogatott játékos hozzátette, hogy a tavalyihoz képest sokat változott a csapatuk, és lényegében arra rá is ment az alapszakasz, hogy ebből a társaságból újból egy igazán erős együttest faragjanak.

„Hullámzóan alakult a formánk az alapszakaszban, voltak jó teljesítményeink, de úgy éreztem, gyakran voltunk balszerencsések, és jöttünk ki rosszul a meccsek legvégén.

Az ob I-es rájátszás tíz meccsén szerintem többet blokkoltunk, mint előtte addig az egész évadban. Mentálisan nagyon felszívtuk magunkat, tényleg úgy összekovácsolódtunk, mintha egy nagy család lennénk. Ez volt a legfontosabb tényezője a sikernek.”

Szivák Gergő (19) másodjára ünnepelhetett ob I-es bajnoki címet Fotó: Várhegyi Erna/BJA

Kiemelte, az ob I-es bajnoki cím most nagy lendületet és egyfajta felszabadultság érzést is ad számunkra így az Erste Liga-rájátszásában, amelyben jelenleg a BJA 1–1-re áll az Újpesttel szembeni negyeddöntőben. A párharc első meccsén Szivák gólt lőtt, majd a másodikon gólpasszt adott.

Az elmúlt időszakban a sérülések is plusz lehetőséget, extra játékidőt adtak nekem, amellyel úgy érzem, tudtam is élni, és megmutattam, hogy mire vagyok képes éles helyzetben. Azt éreztem a szezon előrehaladtával, hogy a szakmai stáb is egyre jobban bízik bennem, a több jégidővel párhuzamosan az önbizalmam is megnőtt, és amellett, hogy fizikailag megerősödtem, mostanra megtanultam, hogyan is tudom igazán a saját hokimat játszani a felnőttek között. Az pedig igazán felemelő érzés, amikor azt látom, hogy a csapat hasznára is tudok lenni a teljesítményemmel.

Természetesen, igyekszünk ezt a jó formát továbbvinni az Erste Ligában is, és ha ez összejön, akkor még bármi is kisülhet belőle a végén. Lépésről lépésre, meccsről meccsre haladunk, de a nagy vágyunk nyilván itt is az lenne, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ugyanakkor most még ennyire nem tekintünk előre, mindig csak az aktuális párharcra, így jelen esetben az Újpest elleni negyeddöntőre fókuszálunk, és onnan szeretnénk továbbjutni.”

(Kiemelt képen: Szivák Gergő Fotó: Várhegyi Erna/BJA)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01