Birkózás: László Koppány újra érmet nyerne utánpótlás-világversenyen

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.04.04. 10:13
null
A 19 éves birkózó, László Koppány azok után, hogy két évvel ezelőtt vb-bronzot és Eb-ezüstöt nyert az U23-asok között, tavaly visszafogottabb évet zárt, nem jött össze neki az újabb dobogós helyezés utánpótlás-világversenyen. A ferencvárosiak nehézsúlyú reménysége idén – utolsóéves U20-asként – ismét nagyot alkotna, és jól is halad efelé, ugyanis két válogatóversenyt már meg is nyert 2026-ban.

A hazai kötöttfogású birkózó-utánpótlás legnagyobb reménységeinek egyike László Koppány (130 kg), aki remek formában kezdte az idei versenyszezont, már

két junior-válogatóviadalon is győzni tudott, ezzel nagy lépést téve a válogatottság kiharcolása felé a nyári U20-as világversenyekre.

Az FTC-KIMBA 19 éves ígérete elsőként hazai környezetben, a ferencvárosi sportcsarnokban rendezett válogatón diadalmaskodott, méghozzá úgy, hogy akciót sem tudtak rajta végrehajtani, ezzel papírforma győzelmet aratott. Ezek után Fodor Zoltán tanítványa legutóbb a csepeli KIMBA-kupa nemzetközi mezőnyében is magabiztos teljesítménnyel szerezte meg az első helyet.

László 2024-ben robbant be igazán a köztudatba, amikor is juniorkorúként

az U23-as Eb-n a döntőig menetelt és ezüstérmes lett, majd a korosztály világbajnokságán a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Tavaly kevésbé jött ki neki a lépés, ugyanis az U23-as Eb-n be kellett érnie a hetedik, míg az U20-as vb-n a kilencedik hellyel. Mindeközben egyébként a felnőttek között már megvillantotta oroszlánkörmeit:

felnőtt magyar bajnoki címet nyert nehézsúlyban, illetve a budapesti felnőtt UWW-rangsorversenyen a harmadik helyen végzett.

„Elégedett vagyok eddig a mostani évemmel, erősnek érzem magam, ideálisan halad a felkészülésem. Amikorra igazán jónak kell lennem, addigra rendben leszek – kezdte az Utánpótlássportnak László Koppány, akit éppen a mátraházai edzőtáborban értünk el. – 

A tavalyi világversenyek nem alakultak a legjobban, de ettől nem dőltem a kardomba, úgy fogtam fel az egészet, mint a tanulási, fejlődési folyamat egy hasznos állomását.

Igyekeztem levonni a megfelelő konzekvenciákat, tanulni a tapasztalatokból, legyen szó akár taktikai hibákról, mentális kihagyásokról vagy a fogyasztással kapcsolatos sarkalatos dolgokról. Azt gondolom, ezen tanulságok hatására ma már érettebben, tudatosabban állok hozzá a felkészüléshez. Persze, a fő cél, hogy a nyári U20-as világversenyeken jól teljesítsek, de lépésről lépésre haladok, mindig csak a következő feladatra fókuszálok. Áprilisban majd Törökországba utazunk rangos nemzetközi versenyre, amely után valószínűleg edzőtáborozni is ott maradunk.

Felesleges terheket nem szoktam magamra rakni, emiatt nem szeretek például nagy célokat sem kitűzni, de nyilván ott motoszkál a fejemben, hogy milyen jó lenne az idén újra érmet – lehetőleg aranyat – nyerni a világversenyeken.

Erre első körben a júliusi, szkopjei U20-as Európa-bajnokságon lehet meg az esélye, majd a korosztály világbajnokságát pedig augusztusban Pozsonyban rendezik meg.

Forrás: UWW/MBSZ

Koppány juniorkorúként már a felnőttválogatottal készül, ráadásul komoly vetélytársai is akadnak a nehézsúlyban a felnőtt-vb-ezüst- és Eb-bronzérmes Vitek Dárius, illetve az U20-as vb- és Eb-győztes, U23-as Eb-második és vb-harmadik Darabos László személyében.

„Húzzuk egymást előre, és minden egyes nap ösztönözzük a másikat a kemény munkára, hogy jobbá és jobbá váljunk. Azzal, hogy ilyen edzőpartnereim akadnak a mindennapokban, rengeteget tudok fejlődni."

(Kiemelt kép forrása: UWW/MBSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
54 perce

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
14 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
14 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39