Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2026.04.07. 09:15
null
Hatodik és tizedik hely jutott a magyar tőrözőknek a riói korosztályos vívó-világbajnokság junior csapatversenyében.

A brazíliai Rio de Janeiróban zajló kadét és junior vívó-világbajnokság hatodik versenynapján a junior tőrözők csapatversenyeit rendezték.

A februárban Tbilisziben junior Európa-bajnoki címet szerző női válogatott ezúttal is Kollár Anna, Papp Jázmin, Polonyi Petra, Zhou Xinyao összetételben szerepelt, és a bolíviaiak, majd a britek legyőzését követően viszonylag sima vereséget szenvedett a moldávoktól az elődöntőbe jutásért. A hazai szövetségi portál beszámolója itt megjegyzi, hogy a végül ezüstéremig jutó háromfős moldáv csapatban amerikai, valamint olasz származású fiatal is vívott és a szezonban nyertek már világkupát is, tehát nem számított nagy meglepetésnek a remeklésük. A Kiss Tibor irányította magyar négyes Papp és Kollár kiemelkedő teljesítményével aztán dicséretes módon felülmúlta a franciákat,

végül az oroszoktól elszenvedett vereség jelentette a hatodik helyezést.

Papp Jázmin (balra) és Kollár Anna a vb-n is a női tőrcsapat erőssége volt Fotó: Bizzi Team

A Bodor Áron, Gergely Zoltán, Grósz Roland, Zsögön Andor felállásban vívó férfiak az ausztrálok elleni győzelemmel kezdtek, majd a nyolcaddöntőben az Egyesült Államok fiataljai mutatkoztak jobbnak tőrözőinknél. A folytatásban Mexikó nem jelentett nagy akadályt a mieinknek, a hongkongiakkal szembeni siker pedig megsüvegelendő volt. A Mazza Lorenzo vezette csapat is oroszok elleni vereséggel zárta a vb-t,

így a tizedik helyen végzett.

A nőknél Kína, a férfimezőnyben az Egyesült Államok lett a világbajnok.

Keddtől a világbajnokság utolsó háromnapos etapjában a párbajtőrözők veszik át a pástokat.

Kadét- és junior-világbajnokság, Rio de Janeiro. 

Junior férfi tőrcsapat, 37 induló. A legjobb 16 közé jutásért:
 Magyarország-Ausztrália 45:30 (Grósz +7, Bodor +5, Gergely +3, Zsögön 0).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 31:45 (Grósz +1, Zsögön -1, Gergely -5, Bodor -9).
A 9-16. helyért: Magyarország-Mexikó 45:27 (Bodor +8, Grósz +7, Gergely +3).
A 9-12. helyért: Magyarország-Hongkong 45:42 (Grósz +4, Zsögön +3, Bodor -4).
A 9. helyért: Magyarország-Oroszország 38:45 (Bodor +2, Grósz -1, Gergely -2, Zsögön -6).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …10. Magyarország (Bodor Áron, Gergely Zoltán, Grósz Roland, Zsögön Andor).

Junior női tőrcsapat, 32 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Bolívia 45:12 (Kollár +14, Papp+13, Zhou +4, Polonyi +2).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 45:34 (Kollár +8, Papp +6, Zhou -3).
Negyeddöntő: Magyarország-Moldova 29:45 (Papp +3, Kollár -7, Zhou -12).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Franciaország 45:39 (Papp +10, Kollár +5, Polonyi -9).
Az 5. helyért: Magyarország-Oroszország 37:45 (Papp +3, Kollár -5, Polonyi -6).
Végeredmény: 1. Kína, 2. Moldova, 3. Egyesült Államok, …6. Magyarország (Kollár Anna, Papp Jázmin, Polonyi Petra, Zhou Xinyao).

(Kiemelt képünkün a női tőrcsapat: Papp Jázmin, Polonyi Petra, Kollár Anna, Zhou Xinyao Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
22 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
2026.04.05. 21:18

Kosárlabda: továbbra is megállíthatatlan a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.04.05. 18:15

Vívás: nem csillogtak junior tőrözőink a vb-n

Utánpótlássport
2026.04.05. 09:03

Vívás: csapatban végül összejött a vb-érem a korosztályos kardozóknak

Utánpótlássport
2026.04.04. 14:16
Ezek is érdekelhetik