Kosár: beérni látszik a szemléletváltás a győri leányutánpótlásban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.05.13. 09:03
null
Nagyszerűen szerepelnek az UNI Győr NKA korosztályos leány kosárlabdacsapatai. A juniorok mezőnyében ezüstérmesként zártak, és a kadétok között is az éremszerzésre pályáznak a Rába-partiak.

A hagyományosan élen járó Csata DSE és államilag kiemelt akadémiák (Pécs és Sopron) mellett a Győr is mind inkább a legszűkebb elitbe tartozik a hazai leány kosárlabda-utánpótlásban. A zöld-fehérek két éve a serdülők, tavaly a kadétok között szereztek ezüstérmet, míg a mostani évadban a juniorkorosztályban meneteltek a fináléig. A kadétok idei országos döntője pedig még hátra van, ahol szintén éremesélyesek a győriek, harmadik helyen jutottak be a legjobb nyolc közé. De vajon minek tudható be a kisalföldiek látványos előrelépése?

– mondta Gálos László, az UNI Győr NKA szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – Itt elsősorban arra gondolok, hogy

Azzal, hogy jobb egyéneket tudunk képezni, a csapatot is tudjuk erősíteni és jobbá tenni. Az első szezon tapasztalataiból kiindulva a másodikra csiszoltunk a rendszeren, javítottunk a hibákon, és ez úgy tűnik, a gyakorlatban is működik. Panaszra nincs okunk, sikeresen szerepelünk az évadban a junior- és a kadétkorosztályban is, illetve a serdülőknél is csak egy hajszállal maradtunk le a legjobb nyolcba kerülésről. Jelenleg mind a szakembergárdánk, mind a munkamódszereink megvan ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzunk. Mi továbbra is a helyi lányokra, a saját nevelésű játékosokra építünk, és belőlük próbáljuk a legtöbbet kihozni. Éppen ezért mi a riválisainkhoz képest kisebb merítési lehetőségekből dolgozunk, és emiatt általában rövidebb is a kispadunk." 

A bajnoki döntőig jutottak a győri junior lányok Fotó: Székely Csaba/BEAC

A juniorkorosztály két kiemelt reménysége, az egyaránt U18-as válogatott Lép Izabella (18) és Gálos Hanna (17), mindketten rendszeres játéklehetőséghez jutottak a szezonban az NB I/A-csoportban is.

Az U18-asok bravúros második helye után tehát másfél hét múlva a kadétokon lesz a sor, ugyanis május 22-24. között Miskolcon rendezik az U16-osok országos döntőjét. Ebben a korosztályban tavaly másodikok lettek a győriek, és ismét a legjobb három közé vágynak.

(Kiemelt képet készítette: Girgász Péter/BEAC)

Legfrissebb hírek

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
17 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
20 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
21 órája

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19