Kosár: éremért száll harcba a Szedeák az U21-es országos döntőben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.05.05. 19:42
null
A kiválóan sikerült alapszakasz után a Szedeák U21-es férfi kosárlabdacsapata a közelgő országos döntőben is nagyot alkotna, és megcélozza az éremszerzést.

A nagy akadémiák csapatai mellett meglepetésre a Szedeák együttese is a közvetlen élmezőnybe tartozik az U21-es férfi kosárlabda-bajnokságban. A szegediek 22/4-es mérleggel a második helyen zárták az alapszakaszt, és egyenes ágon bejutottak a május végi országos döntőbe, ahol szintén szeretnének a legjobbak között végezni.

– mondta a Tisza-parti alakulat meghatározó játékosa, Vilmányi Márton az Utánpótlássportnak. – Ráadásul tavaly nyáron jött még hozzánk egy-két új játékos is, ami mindenképpen pluszt hozott és erősítést jelentett, majd a szezon előrehaladtával pedig egyre inkább összecsiszolódtunk, és remek kis csapat állt össze ebből a társaságból. Büszke vagyok a srácokra, hogy ezt együtt sikerült elérnünk! Ami különösen nagy fegyvertény, hogy egyetlen csapatként a bajnokságban hazai pályán tökéletes mérleggel, veretlenül hoztuk le az alapszakaszt, sőt összességében mi kaptuk a legkevesebb pontot is, ami pedig a védekezésünk erejét mutatja. Ez mindenképpen megadja számunkra a kellő önbizalmat és hitet, hogy az országos döntőben is lehet keresnivalónk.

Papp Botond Forrás: Budapesti Honvéd 

Az U21-esek országos döntőjét május utolsó hétvégéjén rendezik meg. A Szedeák a Kecskeméttel találkozik a negyeddöntőben.

„Mivel az előző szezonban az U19-es bajnokságban is sikerült bejutnunk az A-döntőbe, ennek fényében úgy vágtunk neki a mostani évadnak, hogy a legjobb nyolc közé kerülés most is egyyértelműen ott szerepelt a céljaink között – folytatta már Papp Botond, a szegediek legeredményesebb játékosa, a meccsenként 17,5 pontot átlagoló bedobó. – Mivel a korosztályos bajnokság A-csoportjában szerepelünk, így az alapszakaszt a legjobb hat között kellett zárnunk ahhoz, hogy az országos döntőbe jutásról beszélhessünk, hiszen az első négy automatikus bejut a döntőbe, míg a következő kettő csapat selejtezőt játszhat a top nyolcas helyért.

Alapvetően nagyon gyors játékot igyekszünk játszani, nem vagyunk egy magas szerkezetű csapat, de ezt sebességgel, extra energiával és jó taktikával próbáljuk kompenzálni. Sokat futunk, az átmeneti játékokból rendkívül veszélyesek tudunk lenni. Az első meccs, vagyis a negyeddöntő rendkívül fontos lesz az országos döntőbe, rögtön a legjobb formánkat kell hozni, ha szeretnénk elérni a célunkat. Mindenképpen éremért megyünk a nyolcas döntőre." 

(Kiemelt képen: Vilmányi Márton Fotó: Kamenik Balázs/Szedeák)

Legfrissebb hírek

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
31 perce

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
22 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
Tegnap, 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
Tegnap, 8:57

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11