Birkózás: „Jó az irány, de van még hova fejlődnünk” – Sleisz Gabriella

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.06.19. 09:02
null
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia trénerével, az U17-es leányválogatott szövetségi edzőjével, Sleisz Gabriellával az után beszélgettünk, hogy elnyerte A hónap utánpótlásedzője díj májusi elismerését.

Mint arról beszámoltunk, Sleisz Gabriella vehette át A hónap utánpótlásedzője májusi díját. A 35 éves birkózóedző az után részesült a kitüntetésben, hogy az U17-es leányválogatott tagjai két arany- és egy ezüstérmet szereztek a bulgáriai korosztályos Európa-bajnokságon. A díjazott – aki Kozma-akadémia szakági edzője, illetve a kadétválogatott szövetségi edzője is egyben – tanítványai közül Zsitovoz Mária (53 kg) megnyerte az Eb-t, míg Bárány-Almási Bianka (73 kg) második, Veres Szonja (65 kg) pedig ötödik lett.

„Természetesen, hatalmas megtiszteltetés, hogy részesülhettem ebben a díjban – kezdte Sleisz az Utánpótlássportnak. – Be kell valljam, nem hittem volna, hogy célkeresztben lehetek egy ilyen rangos díj kapcsán, de nyilván

hiszen az ő munkájuk és remek eredményeik nélkül nem kaphattam volna meg ezt a címet.

A díj elnyerése számomra nagy pozitív visszacsatolás, hogy alapvetően jó úton haladunk – nemcsak én, hanem mi együtt, közösen a versenyzőkkel. Ugyanakkor az is biztos: van még hova fejlődni, és dolgozunk tovább a jövőben is ugyanilyen elánnal."

Sleisz Gabriella mielőtt belefogott az edzősködésbe, maga is kiváló, Eb-ötödik helyezett és többszörös magyar bajnok versenyző volt. A visszavonulását követően, 2020-ban az akkor induló csepeli központi műhelyben, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián kezdett el edzőként tevékenykedni a női szakágat irányító szakmai stáb tagjaként. Az ottani feladatai mellett jelenleg az U17-es leányválogatott edzője is. Versenyzői az elmúlt években jó néhány érmet nyertek a korosztályos világversenyeken.

Sleisz Gabriella (a kép jobb szélén) tanítványai egy-egy aranyat és ezüstöt nyertek a szamokovi U17-es birkózó Eb-n Forrás: MBSZ

A kitüntetett tréner egyik legeredményesebb tanítványa a háromszoros korosztályos Eb-győztes, U17-es vb-bronzérmes Zsitovoz Mária, akivel már öt éve dolgozik együtt, és közösen számos szép sikert értek el. Az ESMTK-KIMBA 17 esztendős reménysége legutóbb a szamokovi U17-es Európa-bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, miután az 53 kilósok között megvédte a tavalyi Eb-címét Szamokovban.

Sleisz Gabriella és Zsitovoz Mária Fotó: Vasas Attila

A szakember arról is beszélt, hogy mit tart utánpótlásedzőként a legfontosabb feladatának.

Ráadásul az is fontos, hogy ez a bizalmi kapcsolat lehetőleg ne csak a sportra terjedjen ki, hanem tényleg a birkózószőnyegen kívül, a magánéletben is fordulhasson hozzám bármilyen problémájával a tanítványom. Szeretném, hogy azt érezzék, bármilyen szituációban számíthatnak rám, ott állok mellettük, és igyekszem őket segíteni."

(Kiemelt képen: Sleisz Gabriella Fotó: Vasas Attila)

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
51 perce

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
14 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03