Cselgáncs: felzárkózott a legjobbakhoz a Hód Judo SE szakosztálya

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.06.04. 14:26
null
Mind jobb eredményeket érnek el az elmúlt években a Hód Judo SE versenyzői a hazai korosztályos versenyeken, ráadásul a hódmezővásárhelyi utánpótlás legígéretesebb képviselői már a nemzetközi porondon is megvillantják tehetségüket.

Kicsi a bors, de erős – a Hód Judo SE a hazai cselgáncssport egy viszonylag fiatal és kislétszámú szakosztálya, azonban az egyesület fiataljai az eredményeikkel bizonyítják, hogy érdemes rájuk odafigyelni. A hódmezővásárhelyi reménységek az elmúlt években sorra nyerik az érmeket a különböző hazai korosztályos országos bajnokságokon, és ennek köszönhetően csapatszinten is rendre az éremtáblázat élmezőnyében zárnak. Ennek fényében nem meglepő, hogy a korosztályos válogatottak kereteiben is találunk már egyre nagyobb számban „hódosokat”. A szakosztálya létszáma – a legkisebbektől a legnagyobbakig bezárólag – mintegy hatvan fő, és ennek nagyjából az egy harmada versenyzőként is rendszeresen bizonyít.

„Minden úgy indult, hogy a szegedi egyetemi éveim alatt Pfeffer Árpád barátommal kezdtünk el amatőr felnőtt dzsúdóedzéseket tartani – idézi fel a kezdeteket az Utánpótlássportnak Hangyási Dávid, a klub vezetőedzője, akinek egyébként az édesapja Hangyási László, a paksi Atomerőmű SE egykori vezetőedzője, korábbi szövetségi kapitány, a sportág történetének legeredményesebb hazai trénere. – Majd én Hódmezővásárhelyen alapítottam családot, így adta magát, hogy ezt itt is folytassuk, vagy inkább újrakezdjük, ugyanis ekkor – 2011-ben, pont tizenöt esztendeje – a nulláról kellett felépíteni a vásárhelyi dzsúdós életet, méghozzá Galisz Péter, brazil jiu jitsu edző segítségével. Majd az évek során 2017-re alakult ki egy olyan nagyobb csoport, hogy akkor önállósodtunk, megalapítottuk a Hód Judo SE-t, és Török Zoltánnal, illetve Ocsák Zoltánnal kiegészülve kialakult egy új, négyfős edzői csapat, amely azóta is vezeti a klubban zajló szakmai munkát. Kilenc évvel ezelőtt elkezdtük nevelgetni a gyerekeket, és mindjárt az első évben volt magyar bajnokunk a diák C-korosztályban.

Mióta az idősebbeknél is jönnek már komolyabb eredményeink, a kiemelt versenyzőknél mesteredző édesapám is egyre jobban belefolyik a felkészítésbe, és segíti a munkánkat. Továbbá a Hódmezővásárhelyen élő Baczkó Bernadettet, a világbajnoki bronzérmes és olimpikon, korábbi klasszist is sikerült bevonnunk a klubunk életébe, és ő is foglalkozik az ígéretes fiataljainkkal." 

Forrás: Hód Judo SE

A klub legnagyobb tehetségei közé tartozik a többszörös korosztályos Európa-kupa-érmes Török Csenge és Hangyási Boróka, illetve a legutóbbi, győri EJU Judo Hopes Tournament elnevezésű nemzetközi viadalon (Serdülő Reménységek Versenye) az U16-osok között aranyérmes Hangyási Zengő és második helyen végző Török Zoltán. 

Nemrég az is eldőlt, hogy a korosztályos válogatott tagjaként Török Csenge indulhat majd a júniusi, spanyolországi ifjúsági Európa-bajnokságon, ezzel ő lesz a Hód Judo SE első olyan versenyzője, aki világversenyen képviselheti a klub színeit.

A fentebb említett Hangyási Zengő jelenleg négy korosztályban (U15, U17, U18 és U21) is magyar bajnoknak mondhatja magát, emellett már EJU Judo Hopes-versenyen is diadalmaskodott a serdülők között.

amikor is az U15-ös, U16-os, majd az U18-as és U21-es Európa-kupákon is meglettek az első érmeink. A két idősebb korosztályban – tehát a junioroknál és az ifiknél – tavaly sikerült megugranunk a lépcsőfokot. Ami örömteli, hogy évről évre kicsit előre tudunk lépni, nagyobb és nagyobb sikereket tudunk felmutatni."

Hangyási Zengő (jobbra) sorra nyeri a korosztályos magyar bajnoki címeket Forrás: Hód Judo SE

Hangyási Dávid kiemelte, az elmúlt egy évük különösen fényesre sikerült.

„Tavaly októberben az U15-ös ob-n megnyertük az éremtáblázatot, majd az U17-es magyar bajnokságon öt érmet szereztünk, ami csak egyetlen fővárosi klubnak jött össze rajtunk kívül. Ezután az idén év elején az U18-as ob-n is az elsők lettünk az éremtáblázaton, míg márciusban az U21-es korosztály ob-ján a második legeredményesebb egyesületként zártunk.

És hogy mégis mi a titok a hódmezővásárhelyi nevelőműhelyben?

„Természetesen, az alapszellemiséget a paksi dzsúdóiskolából hoztuk, ami azt jelenti, hogy a technikai alapok megtanítására rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk. Ehhez a filozófiához hozzátettük a saját elképzeléseinket és tapasztalatainkat.

Kisvárosban létezünk, így nagyon összetartó közösséget tudtunk építeni, és azok a fiatalok, akik beleállnak a munkába, azoknál úgy látszik, kezd ki is fizetődni a sok-sok erőfeszítés."

(Kiemelt kép forrása: Hód Judo SE)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
11 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
Tegnap, 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
Tegnap, 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58