Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője


Szinte már rutinosnak is nevezhetjük a Veszprém Handball Academyt az EHF Youth Club Trophyban (vagyis az ifjúsági kézilabda BL-ben), a klub ugyanis a tavaly életre hívott utánpótlásversenyben egy évvel ezelőtt, a hazai selejtezőtornáját megnyerve bejutott a négyes döntőbe, amelyben előbb remek meccsen verte a barcelonai együttest, majd a fináléban kikapott a dán GOG-tól.
Annak kapcsán nem volt kérdés, hogy kimondottan értékes tapasztalatokat, plusz életre szóló élményeket is szerezhettek a fiatalok az eseményen, ezért volt nagy öröm, hogy az európai szövetség idén is megrendezi a szakágban a viadalt. A lányok ebben az évben debütáltak, az első helyet a DVSC szerezte meg a budapesti négyes döntőben.
A fiúk tavaszi selejtezőtornáin ismét két magyar csapat indult el, ráadásul mindkettő hazai pályán fogadta a három ellenfelét: a Veszprém megnyerte a kvartettjét, így ismét kvalifikált a final fourba, a Pick Szegednek azonban nem jött ki a lépés, negyedikként zárta a minitornáját.
A veszprémiek tehát visszatérnek Kölnbe,
ahol ismét egyidőben rendezik meg a „kicsik” végjátékát a felnőtt BL négyes döntőjével. A sorsolás már korábban elkészült, az akadémisták pedig péntek hajnalban elindultak Németországba: szombaton jönnek az elődöntők, vasárnap pedig a bronzmeccs és a finálé.
„Most értünk a célegyenesbe, ezen a héten kezdtünk el igazán foglalkozni az eseményre való felkészülésre, hiszen az elmúlt hétvégén az országos döntőkön voltunk. Tavaly megbicsaklottunk abban, hogy fejben már sokan az EHF-hétvégére koncentráltak, idén erre külön figyelmet fordítottunk, és többet pihentettük azokat a játékosokat is, akik benne lesznek majd a kölni keretben. Ennek meg is lettek a pozitív hozadékai, az ifjúsági bajnoki cím és a serdülő bronzérem, a hétfői rehabilitációs- és pihenőnap után viszont már teljes erőnkkel a mostani hétvégére kezdtünk el dolgozni. Kedden még csak edzés volt, szerdától már videós elemzést is tettünk a programba, de összesen nagyjából négy közös edzésünk lesz, amelyeken próbáljuk a gyerekeket felkészíteni arra, hogy mi vár rájuk. Mind a serdülő, mind az ifjúsági korosztályban játszó csapatunkból jönnek játékosok; elég sok fiatal csatlakozott a 2009-es kerethez, mivel van néhány sérültünk, akiknek a helyét fel kellett töltenünk. A fiúk jó állapotban és jó formában vannak, a magyar bajnoki döntő sikere mindenkit önbizalommal töltött el – bízom benne, hogy ezt át tudjuk menteni a kölni hétvégére is, és fel tudunk készülni tisztességesen az elődöntőre. Több olyan játékos is van, aki tavaly már átélhette ezt az egészet, ők már nagyon készülnek rá és nagyon akarják, hogy jól sikerüljön a hétvége, a többieket is segítik, támogatják. A fiatalabbakon pedig azt látom, hogy nagyon vágytak erre a lehetőségre, és ők is ugyanúgy akarják és várják, hogy ott legyenek. Azt gondolom, hogy
már maga a részvétel óriási dicsőség mindenkinek, mind a csapatnak, mind az akadémiának, mind a magyar kézilabdázásnak, mi pedig megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle.
Természetesen jó lenne ismételni, mi felkészülünk és adjuk a legjobb formánkat” – fogalmazott Gulyás István vezetőedző a klubhonlapnak.
Szombat (06.13.)
9.00 Barça–GOG
11.30 Veszprém Handball Academy–Füchse Berlin
Vasárnap (06.14.)
9.00 Bronzmérkőzés
11.30 Döntő
(Kiemelt képünket készítette: Wolf Attila/Veszprém HA)


Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában






