Öttusa: újabb sikeres nyár állhat Rajncsák Diána előtt

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2026.06.20. 09:05
null
Legutóbb a budapesti öttusa-világkupa női mezőnyének legfiatalabb elődöntőse volt az U19-es Európa-bajnok Rajncsák Diána.

A júniusban a Budapesten rendezett felnőtt öttusa-világkupaversenyen a 17 éves Rajncsák Diána a legfiatalabb versenyző volt, aki a selejtezőből a 36 fős elődöntőbe jutott. A KSI ígérete bár a Guzi Blanka győzelmét hozó fináléba már nem került be, így is dicséretes a helytállása, a szereplésére pedig olyan teljesítmények miatt is emlékezhet, mint például hogy az elődöntőben a teljes mezőny második legjobb eredményét érte el az OCR-pályán. Az akadályokon való remeklése a szertornász múltjának is betudható.

„Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy el tudtam indulni a budapesti felnőtt-világkupaversenyen, és bár izgultam, próbáltam élni vele – mondta a selejtező után adott interjúban. – A világkupa előtt azt a célt fogalmaztam meg magamban, hogy szeretnék döntőbe jutni és ezzel kicsit magasra is tettem a lécet. Az elődöntőnek is nagyon örülök, a jó vívásnak pedig különösen, mert az számít a gyengébb számomnak.”

Diána már évek óta bizonyítja, hogy a magyar öttusa egyik kiemelkedő ígérete.

A sokra hivatott fiatal tavalyi eredményei közül kiemelkedik a litvániai Kaunasban rendezett U19-es Európa-bajnokságon megszerzett egyéni aranyérme. Egyébként a kontinensviadalon három medáliát is gyűjtött. Az egyéni győzelmen felül Herbák Emmával váltóban és a Herbák mellett Turbucz Ivolával kiegészülő csapatban is nyert még egy-egy ezüstöt.

„Az Európa-bajnokság előtt nem helyezésbeli célkitűzéseim voltak, csak szerettem volna jól megcsinálni mindent, amit tudok, és abban bíztam, hogy ha sikerül, akkor az majd a végeredményen is meglátszik – nyilatkozta a sikeréről. – Örülök, hogy a vége egyéni aranyérem lett, mert az ilyen sikerekért hozok rengeteg áldozatot és dolgozok egész évben.”

Diána nem mellesleg a litvániai Druskinkai városában rendezett U19-es világbajnokságon az egyéni ötödik helyen végzett, továbbá bronzérmes lett csapatban Herbák Emmával, illetve Turbucz Ivolával.

Rajncsák Diána otthonosan mozog az akadálypályán Forrás: UIPM

Az idén márciusban a felnőtt országos bajnokságon bronzérmet szerzett

a győztes, olimpiai bajnok Gulyás Michelle és az ezüstérmes Guzi Blanka mögött.

A 2024-ben egyéni U17-es vb-ezüstig jutó ígéret ebben az évadban is U19-esnek számít. Augusztus végén az U19-esek számára a világbajnokság szerepel a programban. A vébé házigazdája a spanyol főváros, Madrid lesz. A korosztályok legjelesebb képviselői aztán szeptemberben visszautaznak az Ibériai-félszigetre, hiszen az Európa-bajnokságnak a portugáliai Caldas da Rainha városa ad otthont.

(Kiemelt képünkön: Rajncsák Diána Forrás: UIPM)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
5 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
12 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
15 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
17 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50