Úszás: ifi ob után ifi Eb, majd felnőtt Eb várja Antal Dávidot


Az áprilisi felnőtt magyar bajnokság után június első hetében a korosztályos ob szólította medencébe Antal Dávidot, aki a debreceni erőpróbát követően sem töprenghet el holmi nyári vakációs programon. Olyannyira nem, hogy az eddig is kőkemény felkészülés megállás nélkül folytatódik, hiszen a Bátori Sárkány 17 éves húzóemberére
júliusban a müncheni ifjúsági Európa-bajnokság vár, augusztusban pedig a párizsi felnőtt kontinensviadal kínál további roppant nehéz, ugyanakkor kétségtelenül vonzó feladatot.
„És akkor még ott van neki a kis érettségi, a tanulás – csatlakozott az iménti gondolatsorhoz a nyírbátoriak fiatal „fősárkányának” mestere, Kaliba Viktor. – Merthogy most másodikos, kis érettségit tesz, amire bizony készülnie kell, az is megterhelő, s e mellé jön még a két Európa-bajnokság... Szóval van munka elég, dolgozni kell végig.”
Az idei „meló” mindenesetre visszaigazolta, hogy továbbra is jó úton járnak, hiszen két hónapja Sopronban Dávid
megszerezte élete első felnőtt bajnoki címét,
ráadásul a magyar úszósport egyik nagy hagyományú műfajában, 200 méter pillangón, majd június első napjaiban valósággal tarolt az ifjúsági ob-n Debrecenben, ahol az egész mezőny első számú „nagyvállalkozójaként” tíz számban indult, s nyolc medállal gazdagodott, ráadásul az órával vívott külön csatáját is rendre megnyerte.
„Pedig nem a minél jobb idő volt a cél, hanem hogy ússzak egy nagyon jót, miután az edzőmmel megbeszéltük, hogy edzésnek tekintjük a korosztályos ob-t, s ha minden jól megy, tíz előfutamban és tíz döntőben rajtolok – mesélte utóbb az úszószövetség honlapjának. – Ehhez képest nyertem hat aranyat, két ezüstöt, s volt még két negyedik helyem, úsztam négy ifi Eb-s A szintet, az utolsó, huszadik számomban pedig egyéni csúccsal lettem első száz pillén olyan idővel, ami az ifiknél Európában is nagyon erős...”
Okkal volt hát elégedett Kaliba Viktor is.
„Nagyon jól bírta a terhelést, jól reagált mindenre, pedig olyan távokon és számokban is úszott, ahol nem szokott, de végigcsinálta, méltó módon ahhoz, hogy ez volt az utolsó ifjúsági nagymedencés bajnoksága, jövőre már felnőttben versenyez” – összegzett honlapunknak a mester, aki abból a szempontból is jó szívvel nyugtázhatta Dávid négynapos összteljesítményét, mellyel nem mellesleg az ob legeredményesebb versenyzője lett, hogy jó egy hónap múlva Münchenben kell helytállnia a tavaly fő számában, 200 pillangón ifjúsági Európa-bajnok és vb-második tanítványának.
„Debrecenben nagyon jó időket ment, jó lesz az ifi Eb-n is, ahol szükség lesz rá nem csupán az egyéni számokban. Végigtolja a pilleszámokat, vagyis az 50-et, a 100-at és a 200-at, de nagyot nyújthat a váltókban is, és nemcsak a vegyesekben, hanem a 4x200-as gyorsváltóban is, mert megmutatta az ob-n a gyorstudását is, hiszen a harmadik időt úszta a kétszázas döntőben” – mondta Kaliba Viktor.
(Kiemelt képünkön: kijárt a gratuláció az utolsó ifi ob-jén parádézó Antal Dávidnak Forrás: musz.hu/Tésik Attila)









