Asztalitenisz: két negyeddöntő a magyar fiataloktól az utánpótlás Eb-n


Elmaradt a magyar éremszerzés az ifjúsági és serdülőkorú asztaliteniszezők portugáliai Gondomarban megrendezett Európa-bajnokságán.
Ehhez alapvetően ketten jártak igazán közel a mieink közül, az U19-es korosztályból Varga Botond, míg az U15-ösöknél Fegyver Zsófia szerepelt a legjobban.
Az idősebbek között fiú egyesben nem az a Lei Balázs jutott a legmesszebb, akitől előzetesen remélni lehetett (egyesben már a 64 között kiesett, míg párosban a 16 között búcsúzott), hanem Varga Botond, aki sorrendben svájci, osztrák, bosnyák és román játékost verve (hármat ebből szettveszteség nélkül) jutott el a legjobb nyolcig, ahol aztán a Spincity Sportegyesület ígérete öt szettben kikapott a bolgár Yoan Velicskovtól a négy közé jutásért.
Mindeközben a fiatalabb korosztályban Fegyver Zsófia (Asztalitenisz Sport Klub Szeged) leány párosban – a román Kariss Serban oldalán – volt csak egyetlen lépésre a dobogós helyezésektől. A magyar-román duó kiemeltként egy ukrán egység sima legyőzésével indított a 32 között, majd a következő körben Fegyverék a franciákat is felülmúlták, utána a negyeddöntőben viszont a Kobosz, Nawrocka lengyel kettős megállította őket. Egyesben Fegyver a 32 között kapott ki.
Az ifjúsági lányoknál egyesben legjobb magyarként Nagy Rebeka és Nagy Judit jutott a legtovább, és egyaránt a 32 között szenvedett vereséget.
Serdülő fiú párosban Gilicz Bálint az osztrák Joshua Sams oldalán a nyolcaddöntőben esett ki.

Korábban a csapatversenyben sem termett sok babér a mieinknek, miután egyik magyar együttesnek sem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé. Az ifjúsági lányok a 9., a fiúk a 11. helyen zártak, míg a serdülő lányok a 15., a fiúk pedig csak a 19. helyet szerezték meg, utóbbiak ezzel visszaestek a második divízióba.
Legutóbb 2023-ban, Gliwicében fordult elő, hogy a magyar küldöttség érem nélkül végezzen az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon.
(Kiemelt képen: Varga Botond Forrás: ETTU)









