Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2026.07.22. 14:44
null
Csütörtökön kezdődik a németországi Duisburgban az U23-as evezős-világbajnokság, amelyen három magyar egység indul.

Csütörtökön megkezdődik a második idei evezős-világverseny (az U19-es Eb májusban volt): a németországi Duisburgban rendezik meg az U23-as világbajnokságot, amelyen a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint 49 országból több mint 600 sportoló indul majd el.

A magyar válogatott

három egységgel, pontosabban hét fővel száll majd vízre.

Az egypárevezősök között Szigeti Ferencnek az esemény legnépesebb mezőnyében kell helytállnia, kettesben Tóth Bertoldot és Boros Olivért, négypárevezősben Kalmár Áront, Csutorás Balázst, Boros Ádámot és Bajári Andrást figyelhetjük majd.

A sor alapján gyorsan feltűnik, hogy idén magyar női versenyző nem indul az eseményen.

C- és D-döntőt már pénteken rendeznek, míg az érmes futamokat szombaton és vasárnap tartják. A részletes program ITT érhető el.

A magyar válogatott a duisburgi U23-as evezős-világbajnokságon:

Egypárevezős: Szigeti Ferenc (Csepeli EK)
Kettes: Tóth Bertold (Győri AC) és Boros Olivér (Csepeli EK)
Négypárevezős: Kalmár Áron (Szolnoki Sportcentrum), Csutorás Balázs (MTK), Boros Ádám (Vác Városi Evezős Club) és Bajári András (Vác Városi Evezős Club)

(Kiemelt képünkön: Szigeti Ferenc a tavalyi U23-as Eb-n Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
11 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
14 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
18 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
21 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
23 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50