Röplabda: Pampuch Gréta felnőtt a feladathoz a nagyválogatottban


Korát meghazudtoló érettséggel áll helyt a felnőtt női röplabda-válogatottban Pampuch Gréta, aki 2009-es születésűként májusban kapott először meghívót a nagycsapatba Alessandro Chiappini szövetségi kapitánytól, és teljesítményével villámgyorsan bebetonozta a helyét a keretben. A nyáron remeklő nemzeti együttesből azóta is kirobbanthatatlan: az alakulat megnyerte a maribori MEVZA-tornát, majd veretlenül bejutott az Európa-liga-sorozat négyes döntőjébe, és ezzel a sikerrel kvalifikálta magát a 2028-as Eb-re. (Az már korábban eldőlt, hogy az idei Eb-nek is biztos résztvevője lesz a női felnőttcsapat.)
Amikor a klubszezon végén megkaptam a hírt, hogy először meghívnak a nagyválogatottba, természetesen nagyon megörültem a lehetőségnek, de kicsit furcsán, szinte hihetetlenül is hangzott, hogy ilyen fiatalon már ott lehetek a felnőttek között.
Lélektanilag különösen jólesett ez az elismerés – mondta a nyíregyháziak szélső ütő reménysége az Utánpótlássportnak. – Majd bekerülve a válogatottba, viszonylag hamar sikerült is felvennem a tempót, ami nagymértékben annak volt köszönhető, hogy a csapattársak az elejétől fogva mindenben segítettek és rögtön befogadtak.
Előzetesen nem gondoltam volna, hogy újoncként ennyi játéklehetőséghez juthatok, így annál nagyobb örömmel fogadtam, hogy a kapitány maximális bizalmát éreztem.
Már a franciák elleni debütálás alkalmával is jól is ment a játék, és azóta is minden meccsen megkaptam a bizalmat. Az meg extrán motiváló, hogy egy sikeres csapatba sikerült bekerülnöm, amellyel az elmúlt hetekben jó néhány győzelmet arattunk, és a tétmeccseken tíz győzelem mellett csupán egy vereséget szenvedtünk.”

Gréta igazi röplabdás családból származik: édesapja, Pampuch Csaba is kiváló, háromszoros magyar bajnok, 14-szeres válogatott játékos volt, most pedig a Fatum Nyíregyháza első csapatának vezetőedzője. A Pampuch család legifjabb csillaga már két teljes évadon túl van az Extraligában, sőt a legutóbbi szezonban 16 esztendősen a bajnokság kilencedik legeredményesebb játékosa volt 303 szerzett pontjával. Az Extraligában és a felnőttválogatottban felhalmozott tapasztalatait az U18-as válogatottban ugyancsak lesz alkalma kamatoztatni, hiszen szerdától a litvániai korosztályos Eb-n is számítanak rá, méghozzá – nem meglepő módon – vezérszerepben.
Kifejezetten jó esélyekkel várhatjuk a korosztályos Európa-bajnokságot, sőt úgy érzem, ha minden összeáll, akár a négybe kerülés sem irreális cél.
Mindenkin azt látom, hogy nagyon akarja a sikert. Természetesen igyekszem majd a maximumot nyújtani, és remélem, hogy a nyár végén a felnőtt Eb-n is bizonyíthatok.”
(Kiemelt képen: Pampuch Gréta (jobbra) Forrás: MRSZ)









