Úszás: a zárónapra is jutott magyar medál a nyílt vízi junior Eb-n


Nem maradtak érem nélkül fiataljaink vasárnap sem a nyílt vízi úszók Velencei-tavi junior Európa-bajnokságán:
az U14-16-os váltók hat kilométeres küzdelmében a mi négyesünk aranyat harcolt ki, a 17-19 éveseknél pedig harmadikként végzett.
Eleve jól indult a hazai rendezésű kontinensviadal befejező napi matinés programja: kvartettünk, amelyet Miszlai Mira, Nagy Napsugár, Huszti Márton és Kárpáti Máté alkotott, a bronzérmet szerezte meg az U17-19-es korosztály 13 vegyes csapatot felvonultató váltóversenyében. A fejenként ezerötszáz méteres penzumot tartalmazó erőpróbát Miszlai kezdte, aki hetedikként adta át a képzeletbeli váltóbotot Nagynak. „Sugi” ugyanebben a pozícióban engedte útjára Huszti Mártont, aki
negyediknek hozta fel csapatunkat, majd jött utolsó emberként a szólóban egy bronzzal már gazdagodott Kárpáti Máté, ő pedig tovább javított: nagy hajrával – 15 másodperces hátrányt ledolgozva - harmadikként hozta be négyesünket a célba, 51 másodperccel a győztes német, és 36-tal az ezüstérmes olasz egység mögött.
A legifjabbaknál, a 14-16 esztendősökből álló váltók vetélkedésében a mi vegyes csapatunk az egyéniben korábban bronzot és ezüstöt is nyert Bartalos Annával vágott neki a négyszer másfél kilométeres távnak. A kiválóság a kilenc vegyes váltót mozgósító versenyben saját vízi szakaszát harmadikként teljesítette, Barta Nóra a negyedik helyről indította a friss kétszeres egyéni Eb-ezüstérmes Marosszéki Armandot, aki valósággal repült a vízen, és a Sukorón két szóló aranyat kiérdemelt Sárkány Zétény már az élről száguldhatott tovább, hogy aztán
harmadszor is Európa-bajnokként érinthesse meg a célpanelt.
Négyesünk 21 másodpercet vert rá az oroszokra, és jócskán egy perc feletti idővel nyert a harmadik helyezett olaszok előtt.
Így
Magyarország rendezőként hatalmas sikerrel zárta a négynapos junior Eb-t,
amelynek medáltáblázatán is az élen végzett 5 arannyal, 3 ezüsttel és 5 bronzzal, Oroszországot (2, 4, 4) és Olaszországot (2, 2, 1) megelőzve.
(Kiemelt képünkön: Sárkány Zétény két egyéni győzelem mellett váltóarannyal is gazdagodott Forrás: Kovács Anikó/MÚSZ)









