Úszás: jön a hetvenedik serdülő ob

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2026.07.28. 15:41
null
A hazai úszóutánpótlás korosztályos bajnokságainak sorában a serdülőké következik, a sportág históriájában 70. alkalommal: a 16 éven aluliak idei itthoni csúcsmegméretését szerdától szombatig Hódmezővásárhelyen tartják.

Alig pár napja még Sukorón „nyíltvizeztek” a szabad ég alatt, az új héten pedig már hódmezővásárhelyi medencében, a Gyarmati Dezső Sportuszoda ötvenesében versengenek többen is azok közül, akik a múlt héten a Velencei-tó vizében remekeltek a juniorok Európa-bajnokságán.

A serdülő ob-n olyan újdonsült „ európai ászok” mutathatják meg magukat, és szállnak vízbe ezúttal már országos bajnoki címekért, mint például

a sukorói kontinensviadalon lenyűgöző sorozatteljesítménnyel Eb-aranyakat – méghozzá hármat is – begyűjtő Sárkány Zétény,

,

a két egyéni ezüsttel és egy váltóarannyal gazdagodott Marosszéki Armand, vagy éppen az U14-15 éves korosztályban 5 kilométeren friss Európa-bajnoki bronzérmes Pannonhalmi Lázár, s a Velencei-tavi kieséses viadal harmadikja, Varga Zsombor.

A korosztályos ob-n a nevezési lista alapján ott lesz a lányok mezőnyében a nemzetközileg legelőkelőbb helyen jegyzettek közül Bartalos Anna, aki Sukorón a 16-17 esztendősöknél 7,5 kilométeren Eb-harmadikként, a 3 kilométeres egyéni kieséses versenyben pedig ezüstérmesként végzett, s tagja volt a nyílt vízi junior Európa-bajnokká avanzsált vegyes váltónak is.

Most normálmedencében a hazai korosztályos bajnoki diadalainak a számát gyarapíthatja tovább.

Az ob-indulók sorában ott lesz továbbá a hazai Eb-n szintén helytállt, merthogy egyéniben a legjobb tíz között zárt, váltótagként pedig kontinenselső Barta Nóra, továbbá a Velencei-tó vizében a korosztályos válogatott színeiben szintén szerepelt Gulyás Fanni, Kádár Csenge és Mérai Janka is. Ráadásul Bartát és Gulyást hat-hat számban is nevezték, bár a sajátos startkirálynői címre ők sem pályázhatnak, mivel a legsűrűbb programot – hacsak nem léptetik vissza több alkalommal is  – Ujvári Dóra és Szél Szabina bonyolíthatja le, miután előbbinek a neve tíz, utóbbié pedig tizenegy (!) szám előzetes rajtlistáján is ott van. A Jövő SC nagy reménysége, az augusztusban 16 esztendős, de már felnőttbajnoki titulussal is rendelkező Kertész Boróka sem fog unatkozni az ob alatt, hiszen őt meg kilenc számban nevezték.

Noha a 2010-ben és 2011-ben születettek vannak többségben, a 65 hazai klub háromszázhetven versenyzőjét felvonultató 2026-os serdülőbajnokságon eredményei alapján indul több 2013-as, sőt, 2014-es évjáratú talentum is. A négy nap alatt 42 versenyszámban hirdetnek bajnokot Hódmezővásárhelyen, ahol a legnagyobb létszámban – húsz feletti indulóval - a BVSC-Zugló, a DSI-Debrecen, az FTC, a Jövő SC és az UNI Győri ÚSE képviselteti magát.

(Kiemelt képünkön: Bartalos Anna a korosztályos nyíltvízi Eb-sikerek után medencében gyűjthet újabb babérokat Forrás: TVSE/Facebook)

Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
11 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
11 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
19 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03