Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.08.10. 18:32
null
A szabadfogású küldöttségből Tugyi Zétény (80 kg) szolgáltatta a nagy meglepetést a bakui U17-es birkózó-világbajnokságon. A jászberényi ígéret pályafutása eddigi legnagyobb sikerét elérve ezüstérmet nyert a kadét-vb-n.

Amíg a kötöttfogásúak között Kovács Kevének, addig a szabadfogású fiúk mezőnyében Tugyi Zéténynek sikerült nagyszerű versenyzést bemutatva döntőt birkóznia és ezüstérmet szereznie az azerbajdzsáni U17-es világbajnokságon. A Jászberényi BC 17 éves fiatalja

korábban még egyszer sem állhatott dobogóra utánpótlás-világeseményen, így a mostani vb-ezüstjével igazi bombameglepetést okozott.

Sorra gyűjtötte az értékes skalpokat a 80 kilós súlycsoportban a fináléig vezető úton: elsőként a moldovai David Panfilit verte 10–0-ra majd a nyolcaddöntőben, majd a nyolc között rendkívül meggyőzően, 13–0-ra legyőzte a kétszeres korosztályos Afrika-bajnok, egyiptomi Jasszin Ezzatot is, sőt Tugyi az elődöntőben az Eb-győztes azeri fiút búcsúztató, török Volkan Bilgin ellen is nyert 7–2-re. A másnapi fináléban a magyar fiúnak az U17-es Ázsia-bajnok, iráni Amirali Feraszati már túl nagy falatnak bizonyult (0–10),

azonban Zéténynek ezzel együtt sincs oka a szomorkodásra világbajnoki második helyezettként.

Tugyi Zétény az U17-es vb-ezüstjével pályafutása első érmét nyerte korosztályos világversenyen Forrás: UWW/MBSZ

„A májusi Eb-n a negyeddöntőig jutottam Szamokovban, ahol a későbbi aranyérmes azeri sráctól kaptam ki, de az igazat megvallva akkor a formám sem volt százszázalékos egy kisebb térdsérülés miatt – mondta Tugyi az Utánpótlássportnak. – A vébére tanultam az Eb-tapasztalatokból, illetve az említett térdproblémát sikerült kiküszöbölni, az edzőtáborok során nagyon keményen edzettünk, és a felkészülés alatt hétről hétre egyre jobb formában is éreztem magam, az utolsó héten pedig már különösen jó fizikai állapotban voltam.

A moldáv fiú elleni első meccsemet viszonylag simán tudtam hozni, ami megadta az alaphangot és lendületet a folytatásra. Fizikailag és fejben is egyben voltam, tudtam csak az aktuális feladatra fókuszálni, lépésről lépésre haladni, és igazából nem gondoltam túl a dolgokat. Az első napon tényleg kitűnő erőben voltam, remekül ment a birkózás, a másnapi fináléban sajnos az iráni ellen – aki abszolúte kiemelkedett a mezőnyből – már nem tudtam ugyanezt megismételni, de persze az ezüstéremmel a nyakamban így is rendkívül boldogan állhattam a dobogón.

Ebből az ezüstből rengeteg erőt és önbizalmat tudok meríteni a továbbiakra."

(Kiemelt kép forrása: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
5 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
18 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
19 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44