Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2026.09.06. 19:03
null
A két váltó jóvoltából végül hét medállal, a Kárpáti Máté fémjelezte négyes révén ráadásul aranyéremmel fejezte be szereplését a magyar csapat a juniorok nyílt vízi világbajnokságán Argentínában.

A két magyar vegyes váltó remekelt a nyílt vízi úszók junior-világbajnokságának vasárnapi záró napján Santa Fében, ahol a fiatalabbak, a 14-16 esztendősök kvartettje – Mérai Janka, Barta Nóra, Pannonhalmi Lázár, Marosszéki Armand – harmadik, a 17-19 éveseké pedig – Miszlai Mira, Nagy Napsugár, Kreisz Bálint, Kárpáti Máté összetételben – első lett.

Ez utóbbi négyes befejező embere, az újpesti Kárpáti a két egyéni medál,

a 10 kilométer aranya és a 3 kilométeres kieséses verseny bronza után egyszersmind harmadik nyakbavalójának örvendhetett, s az egész vb legsikeresebb versenyzőjévé avanzsált.

A befejező napon elébb az ifjabbak kvartettjei vágtak neki a 4x1500 méteres távnak, s a 18 országot reprezentáló mezőnyben a mi „kezdőnk”, Mérai Janka, majd a négyesünk másik hölgytagja, a szintén 15 éves Barta Nóra is ügyelt rá, hogy lépést tartson a legerősebb riválisokkal. A két fiú, a 15 éves Pannonhalmi Lázár és a 16 esztendős Marosszéki Armand aztán már biztossá tette a harmadik helyet, amelyet a többiek nem tudtak veszélyeztetni, miközben a világbajnoki címet roppant magabiztosan szerezte meg az orosz váltó, s hasonlóképpen egyértelmű volt az amerikaiak második helye is. A győztes alakulat 1:01:45.90 óra alatt teljesítette a teljes, hat kilométeres penzumot, az Egyesült Államok csaknem 26 másodperces „késéssel” követte Oroszországot, a mi csapatunk pedig az összidőt tekintve 1:02:18.50 óra alatt ért be a bronzérmes pozícióban.

A zárószámban nálunk Miszlai Mira tudta le először a másfél kilométeres vízi adagot, aztán Barta Nóra tette a dolgát, ahogy kellett, majd jött a két egyéni világbajnokunk. Előbb Kreisz állt a mezőny élére, majd Kárpáti vette át a stafétát, és bár az olaszok negyedik embere megpróbálta a lehetetlent, vagyis megelőzni a mi klasszisunkat, csak annyit ért el, hogy a hajrá szakaszában egy ideig fej fej mellett haladt vele, a célegyenesben aztán Máté könnyedén ellépett tőle, hogy látványos sprinttel tegye különösen emlékezetessé a magyar vébéremeklést.

Csapatunk összesen hét érmet gyűjtött, s

a 3-1-3-as kollekcióval a második helyen végzett a medáltáblázaton Oroszország (4, 3, 0) mögött.

Ennél jobban csupán egyszer szerepelt junior-válogatottunk, méghozzá a 2022-es Seychelles-szigeteki világbajnokságon, ahol szintén hét érem lett az össztermés, de a színeloszlás valamivel jobb volt, mert akkor a három bronz mellé négy aranyat sikerült összeúszniuk fiataljainknak.

(Kiemelt képünkön a világbajnok négyes (balról): Miszlai Mira, Nagy Napsugár, Kárpáti Máté, Kreisz Bálint Forrás: musz.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Beviz Lujza az első körben búcsúzott a junior US Openen

Utánpótlássport
1 órája

Cselgáncs: Csermák ötödik, Huszár hetedik a junior Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:07

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
Tegnap, 17:33

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 10:42

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Ablonczy Orsolya: Minden gyereket a saját képességeihez kell mérni

Utánpótlássport
2026.09.04. 20:36

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.04. 17:23

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
2026.09.04. 16:15