Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2026.09.02. 15:29
null
Nyolc arany, ugyanennyi bronz és öt ezüst alkotja a jelenlegi kollekciót, amelyet nyílt vízi úszóink érdemeltek ki a juniorkorosztály eddigi hat világbajnokságán. Csütörtöktől Argentínában gyarapítható tovább a gyűjtemény.

A „félhivatalos” nyerő számon túl vagyunk, merthogy a 21. vb-medált tavalyelőtt az itáliai Algheróban már megszerezték legjobb utánpótláskorú vízi maratonistáink, akik a héten a 22.-ért –  meg persze a továbbiakért – szállnak harcba, ezúttal Dél-Amerikában. Közelebbről Santa Fe (Szent Hit) városának a Salado-folyó mellett fekvő, nemzetközi hírű versenyközpontjában, az édesvizű tóban, a Lago Surban kijelölt pályákon.

A település nevéből kiindulva szentül hisszük, hogy csapatunk kitart a medálos hagyományok mellett, merthogy a kanadai Wellandban 2012-ben rendezett legelső junior-világbajnokságot leszámítva, ahol nem indultunk,

minden eddigi hasonló világeseményről hoztunk haza érmet, sőt érmeket.

Illetve hát a 2014-esen elegendő volt itthon tartanunk két nyakbavalót, egy aranyat és egy bronzot, mivel akkor Balatonfüred volt a házigazda.  Aztán 2016-ban három, 2018-ban öt, 2022-ben, a minden szempontból mesés Seychelles-szigeteken pedig hét érem lett a mieinké.

A már említett 2024-es olaszországi vb-n sem adtuk alább négy medálnál, úgyhogy a sportági nagyhatalom minősítést a tényszerűség mondatja velünk, és mostani, korántsem csak egyetlen dobogós helyezést feltételező várakozásunk is tökéletesen megalapozott, mert ígéretes magyar válogatott indul Argentínában is.

Reményeink még erőteljesebbek lehetnének, ha nem szól közbe az elutazás előtt a balszerencse. A júliusban, hazai vizeken, Sukorón megrendezett junior Európa-bajnokság pazarul teljesítő – 13 érmet, közte öt aranyat szerző - magyar hősei közül tudniillik ketten is kidőltek:

a Velencei-tavon sikert sikerre halmozó Sárkány Zétény és Bartalos Anna egyaránt betegség miatt nem tarthatott a többiekkel.

Bízzunk azonban abban, hogy a talentumokkal teli társaság a hiányzó kiválóságok nélkül is a tradícióknak megfelelően teljesít. Vagyis Nagy Napsugár, Miszlai Mira, Grandpierre Krisztián, Huszti Márton, Kárpáti Máté, Kreisz Bálint és társaik több alkalommal is a világbajnoki dobogóról integetnek majd az eredményhirdetéskor a vasárnapig tartó négynapos viadalon.

A 14-19 évesek argentínai összejövetelén a fiatalok korosztályuktól függően 5,  7 és fél, s 10 kilométeres távokon vetélkednek egymással, illetve a 3 kilométeres kieséses sprintversenyben és a 4x1500-as vegyes csapatváltókban is összemérik felkészültségüket.

(Kiemelt képünkön: Nyílt vízi úszóválogatottunktól  az argentínai junior-vb-n is jó eredményeket várunk Forrás: MÚSZ)

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: csütörtökön kezdődik a podgoricai junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
8 órája

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
21 órája

Öttusa: az Eb után a vb-t is megnyerte Kósa Nóra az U15-ösök között

Utánpótlássport
Tegnap, 14:52

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
Tegnap, 9:22

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Kosár: Gáspár Vince Isztambulban bizonyíthatott az NBA elittáborában

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:06

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13