Del Bosque: Már az Eb-re kell készülnöm

2010.07.13. 22:41
null
Del Bosque megünnepelte a világbajnoki címet, de már az Eb-re gondol (Fotó: Action Images)
Vicente del Bosque, a spanyol válogatottat világbajnoki címig vezető szövetségi kapitány nem pihen sokat a dél-afrikai torna után: a selección mestere a Don Balón magazinnak adott exkluzív interjújában kiemelte, már az Európa-bajnokságra kell készülnie. Del Bosque elmondta, nagyon elégedett, de nem a vb-címet tartja pályafutása legnagyobb sikerének.
– Milyennek látta a világbajnoki döntőt?

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, mivel a hollandok megpróbálták széttördelni a játékunkat a középpályán, és nem engedtek minket játszani. Nem éreztük jól magunkat. De azt hiszem, hogy Casillas Robbennel szembeni óriási mentése után egy fokkal jobbak voltunk, mint az ellenfél.

– Nem gondolja, hogy durván játszottak a hollandok?
– Én csak gratulálni tudok Hollandiának, mivel megérdemelten jutott be a döntőbe.

– Ez a legnagyobb sikere, amit elért pályafutása során?
– Nagyon elégedett vagyok, jobban mint eddigi sportpályafutásom alatt bármikor, beleértve azt is, hogy összesen harminchat évet töltöttem el ugyanannál a klubnál. De vitán felül a Real Madridnál töltött időszakomat nevezném a legnagyobb sikeremnek.

– Miért?
– Mert gyerekként kezdtem el a labdarúgást, megpróbáltam futballistává válni. Sikerült eljutnom az első csapatig, majd a fiatalok képzésével kezdtem el foglalkozni. Az, hogy harminchat évig lehettem a Real Madridnál, a legjobb dolog, ami velem történt, a világbajnoki győzelem azonban egy konkrét siker, ami rendkívül fontos.

– Ön szerint ez a valaha volt legjobb spanyol válogatott?
– Szerintem nagyon jó válogatottaink voltak korábban is, de az rejtély, miért nem értek el sikereket. A korábbi csapatoknak is kiváló játékosai voltak, kiváló csapatokat alkottak, de a labdarúgásban jelen van a szerencse kérdése, és talán ezért nem jutottak el a csúcsig. A klubcsapatok szintjén a világ legjobbjai voltunk az utóbbi években a Deportivóval, a Villarreallal, az Atlético Madriddal, a Valenciával, a Barcelonával vagy a Real Madriddal. A válogatottal azonban ez nem sikerült. Ez az, ami hiányzott.

– Most édes pillanatokat élnek, de ne tagadja, hogy a világbajnokságon sokat szenvedtek.
– Így van, voltak rossz dolgok. A Svájc elleni vereség borzasztó volt, mert egy pillanatig az aggodalom lett úrrá rajtunk. El sem tudtuk képzelni, hogy ilyen gyorsan szertefoszlathatják az elképzeléseinket. Aztán persze kiderült, hogy nem veszett el semmi.

– Még szerencse, hiszen gyorsan visszazökkentek a rendes kerékvágásba.
– Igen, bár a játékot tekintve jól kezdtük a vébét. Igaz, hogy egy kissé visszavetett minket a vereség, ám aztán már nyugodtan játszottunk Honduras ellen. Kemény meccsünk volt Chile ellen, majd jól futballoztunk Portugália ellen. Paraguayjal megszenvedtünk, de a németek ellen nagyon jól ment. Végül pedig Hollandia következett.

– Hogy alakul a jövője a válogatottnál? Ha nem tévedünk, még két évig szerződés köti a selecciónhoz.
– Nincs sok időm pihenni, mivel augusztus hatodikáig válogatott keretet kell hirdetnem. Ahogy véget ért a vébé, gyakorlatilag máris készülnöm kell az Európa-bajnoki selejtezőkre, amelyek előtt két felkészülési meccset is játszunk, Mexikó, továbbá Argentína ellen. S ezekre is fel kell készülnünk.

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56