Egy hamis fotó szerint Paul a spanyolokat választotta

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 11:40
null
Az eredeti és a hamisítvány
Lassan olyan elismert szaktekintélynek számít Paul, a polip, hogy egyesek megpróbáltak ezzel visszaélni, és a szívbajt hozni a német válogatottnak szorító drukkerekre.

Alighanem lassacskán minden futballrajongó számára ismerősen cseng Paul, a polip neve. Az oberhauseni tropikárium legismertebb lakója a német válogatott összes vb-meccsének eredményét megtippeli, és eddig hibátlanul jósolta meg a Nationalelf eredményeit.

Érthetően sokan várják tehát, hogy Paul a spanyolok elleni elődöntő előtt is válasszon a két urna közül – de ez egyelőre nem történt meg. Ennek ellenére sok német szurkolónak okozott kellemetlen perceket, hogy meglátott egy interneten keringő képet arról, ahogy Paul kiválasztja a spanyol zászlós urnát.

Nos, ők megnyugodhatnak, a kép ugyanis hamisítvány. Az eredeti azt ábrázolja, amikor Paul megjósolta a németek szerbek elleni vereségét, és valakik ezen a képen cserélték ki a szerb zászlót a spanyolra. Ráadásul a spanyol zászló nem sikerült tökéletesre, hiszen három egyforma széles sáv látható a képen, míg az igazi lobogón a középső, sárga sáv szélesebb a két pirosnál.

Németország tehát bizakodhat...

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12
Ezek is érdekelhetik