Vizes vb: elindult a 2017-es budapesti viadal honlapja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.09. 17:10
Julio C. Maglionénak, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnökének a jelére elindult vasárnap a 2017-es budapesti vizes világbajnokság hivatalos honlapja.

Az úszóversenyek otthonául szolgáló Kazany Arenában megrendezett záró sajtótájékoztatón a FINA uruguayi elnöke elégedetten értékelte a kazanyi vb-t, ahol a vasárnapi döntők előtt 12 világcsúcsot láthattak a nézők.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter megköszönte a FINA bizalmát, és hangoztatta, Oroszország történetének egyik legnagyobb sporteseményét rendezték meg, és biztosak abban, hogy senkinek sem okoztak csalódást.

Gyárfás Tamás, a FINA magyar alelnöke elmondta, Oroszország a lehető legmagasabb szinten rendezte meg a világbajnokságot, s bízik abban, hogy Magyarország hasonlóképpen helytáll majd.

Kósa Lajos, a vb szervezőbizottságának másik elnöke kiemelte: Magyarország nincs könnyű helyzetben azzal, hogy a mexikói Guadalajara visszalépését követően elvállalta a 2017-es világbajnokság megrendezését, ráadásul Oroszország fantasztikus vb-nek volt most a házigazdája, és ezt kellene túlszárnyalni. Hozzátette, Magyarország jól áll a szervezéssel, és mindenkit szeretettel vár a két éve múlva sorra kerülő eseményre.

Ezt követően Julio C. Maglione jelére elindult a 2017-es vb honlapja.

Kósa Lajos újságírói kérdésre elmondta, a magyarországi vb egyik különlegessége a vadonatúj budapesti uszoda lesz, illetve az óriás-toronyugrás, amelyet a jelenlegi tervek szerint a Duna Parlament előtti szakaszán rendeznek meg.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik