Vizes vb: Jó magyarnak lenni egy hazai vb-n – Wladár Sándor

– A megszokotnál mennyivel aludt kevesebbet az elmúlt négy hónapban?
– Sokkal kevesebb időm jutott alvásra, mint általában – válaszolta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, a június 18-án rajtoló vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke. – Az úszópályafutásom után átalakult a bioritmusom is, és éjjel egy-kettő előtt szinte sohasem feküdtem le, ám amióta vállaltuk, hogy Fukuoka visszalépése után megrendezzük a világbajnokságot, nem alhatok reggel nyolcig sem, gyakran már hat-fél hétkor indulnom kell otthonról.

– Tíz nap múlva kezdődik a világbajnokság, most már talán elárulhatja, kinek a fejéből pattant ki a rendezés ötlete.
– Sokan eljátszottak a rendezés gondolatával, hogy ez mennyire igaz, arra egy megtörtént eset: már megszületett a döntés, amikor felhívott Risztov Éva és megkérdezte, mi lenne, ha mi rendeznénk meg a vébét. Engem akkor még kötött a titoktartási fogadalom, így Évinek nem mondhattam semmit – egyébként nagyjából egy óra alatt határoztunk arról, hogy vállaljuk a házigazda szerepét.

– Önt mi vitte a rendezés felé?
– Amikor azt észleltük, hogy megvalósítható a rendezés, és amikor eldőlt, hogy van mögötte kormányzati támogatás, azt gondoltam, ezt tényleg meg kell csinálni – nem volt kérdés! Kis túlzással másodpercek alatt felmértük, hogy ez óriási lehetőség. Persze a gondolat először végtelenül bátornak tűnt, és az is igaz, hogy a rendezés nagy kihívást jelentett és jelent. Némi bizonytalanság emiatt volt bennünk, ráadásul az első pillanatokban mindössze annyit tudtunk, hogy igen, megcsináljuk – azt még nem, hogyan. Nagyjából olyanok voltunk, mint az a sebész, aki az első nagy műtétjét végzi, s néha vakargatja a fejét, milyen bemetszéseket is végezzen.

– A hasonlatnál maradva: felébred a beteg?
– Fel.

– Vagyis sínen vagyunk?
– Igen, bár néha azt érzem, és most megint egy orvosi példát hozok, mintha az intenzív osztályon lennénk, ahol mindig össze akar omlani a beteg valamelyik fontos, az élet működéséhez nélkülözhetetlen szerve. Olyankor a doktor mindennel próbálkozik, infúzióval, transzfúzióval, keringéstámogatóval, újraélesztéssel – mi is rengeteg gonddal szembesülünk nap nap után, és mindenképpen nehézséget jelent, hogy gyakorta azokkal is konfrontálódnunk kell, akikkel egy oldalon állunk. Itt jövök én a képbe, talán ezért is gondolták úgy, hogy én vezessem a szervezőbizottságot, hiszen ezekben a helyzetekben képes vagyok békességet teremteni.

– Hogyan?
– A személyiségemből fakadóan és a kommunikációs képességeimnek köszönhetően. Hol szemtől szemben, hol halkabban, hol odacsapva az asztalra beszélek és tárgyalok, s van, hogy kifejezetten kérek.

– A szakmán belül, vagyis a versenyzőktől és az edzőktől milyen visszajelzéseket kaptak a rendezés átvállalása kapcsán?
– Mi úgy gondoltuk, ne legyen világbajnokság nélkül a világ, ám a versenyzők egy része már nem számított rá, hogy lesz vébé. A koronavírus-járvány megjelenés óta jóval nagyobb bizonytalanságban él mindenki – a sportolók is. Emellett az olimpia után, amelyik egyfelől sikeres volt, másfelől vannak, akik úgy vélik, kevésbé volt az, akadtak olyan úszók, akik talán örültek volna, ha az idén elmarad a világbajnokság.

– Egy kicsit megállítom a gondolatát: elnökként hogyan ítéli meg, sikeres vagy kevésbé sikeres volt a tokiói olimpia?
– Szerintem sikeres volt, és ez nem propagandaszöveg. Az úszóválogatott harminchat pontot szerzett Japánban, ilyenre korábban nem volt példa, igaz, ennyi negyedik, ötödik és hatodik helyre sem. Ám sajnos az utóbbiakat az emberek többsége egyáltalán nem értékeli, csak az arany számít, semmi más. De visszatérve a világbajnokság megrendezésére: azért jóval többen örültek annak, hogy átvesszük a házigazda szerepét, mint nem, az edzőkből pedig a döntés jó értelemben vett félelmet vagy inkább stresszt váltott ki, és megfelelési kényszert, hiszen a felelősség óriási: magyar közönség előtt lehet és kell is bizonyítani.

– Olimpiai bajnokként tökéletesen tudja, mit jelent a bizonyítási kényszer, de elnökként megfordult a fejében a döntés előtt, hogy ez a világbajnokság nem biztos, hogy annyi magyar sikert hoz, mint az öt évvel ezelőtti?
– Ezen egyáltalán nem gondolkoztam, csak a feladatot láttam, amit meg kellett oldani. Ám a felvetése kapcsán azért megjegyezném, én régóta hangoztatom, hogy csak akkor érdemes hazai világversenyt rendezni, ha vannak kiválóságaink, akiknek lehet drukkolni, akikre az esemény idején és utána büszkék lehetünk.

– Természetesen álszent a kérdés, mégis: úszásban vannak ilyenek?
– Persze hogy vannak! Nem is sorolnám őket név szerint, egy embert mégiscsak megemlítek, hiszen Hosszú Katinka kapcsán még a szakmán belül is folynak a találgatások, vajon mire lehet képes, és már ettől izgalmassá válik az egész rendezés. Ahogyan mi, ő maga sem tudja egyelőre, vajon képes-e újra odakerülni a dobogóra.

– Hogyan szurkol az elnök, akár Katinkának, akár a többi kiváló úszónknak?
– Rekedtre üvöltöm magam a lelátón. Az úszásnak gazdag tradíciója van itthon, olyan sok dicsőséget hozott a sportágunk, hogy már csak emiatt is jó magyarnak lenni egy hazai világversenyen. Ezt csak fokozza az a pillanat, amikor célba ér egy magyar, amikor együtt ünnepeljük őt, és mindegy, ki áll melletted, a nyakába borulsz.

– Csak néhány nap választ el minket a rajttól, miről kérdezik az elnököt leg­gyakrabban a világbajnokság kapcsán?
– Nemigen kérdeznek. Tudják, hogy minden másodpercben megfeszülve dolgozunk a közös álmunk eléréséért. Azt érzékelem, hogy egyelőre még nem a világbajnokság folyik a csapból, még nem beszélgetnek róla az emberek az utcán, a piacon vagy baráti társaságokban, de ennek is eljön az ideje.

– Mit gondol, nem Tokió miatt? Nem azért, mert onnan „csak” egy aranyat és egy ezüstöt hoztak el az úszók?
– Szerintem nem ez az oka. Inkább a háború, a gazdasági és társadalmi spirál, amelyben élünk, és a bizonytalanság. És az, hogy mi, szervezők jól tesszük a dolgunkat – az elmúlt évek nehezebb esetei, ha úgy tetszik, balhés ügyei kapcsán az érdeklődés középpontjában álltunk, ám a sikeres, balhémentes történetekre kevésbé kíváncsiak az emberek.

– Reméljük, ez a világbajnokság idején azért változik. Vállalkozik tippelésre a magyar szereplést illetően?
– Azt mondom, két úszónk három érmet szerez a Duna Arénában, nyílt vízen két számban két érmet várok. De szoktak csodák történni, a magyar közönség oly sokszor belehajszolta már a sikerekbe úszóinkat és vízilabdacsapatainkat, mi, magyarok a világon a legjobban tudunk lelkesedni a sportolóinkért.