Vizes vb: Kár tagadni, én rontottam el – Bohus a férfi gyorsváltó 5. helyéről

2022.06.19. 07:05
A 4x100-as férfi gyorsváltó az 5., míg a női a 8. helyen végzett a Duna Arénában a vizes világbajnokságon. A futamok után a váltók tagjai, köztük Milák Kristóf, illetve a saját bevallása szerint hibázó Bohus Richárd is nyilatkozott az interjúfolyosón.

Németh Nándor szerint nagyon jó volt a hangulat.

„Már alapból egy plusz energiát adott. Ugye én kezdtem, és már menni is akartam, amint meghallottam a közönséget. Egész jó időt is tudtam úszni így rögtön már délután, úgyhogy egy jó csatát vívtunk a többiekkel, mindenki megtett mindent, ami benne volt, ez ennyi volt most.”

Bohus Richárd magát hibáztatta, hogy nem jött össze az érem.

„Zseniális volt a hangulat, 2017-et idéző. Nyilván kevesebb emberrel, de nagyon jó volt. Ezt most én rontottam el, kár tagadni, ilyen is van. Máskor mindig hoztam, most kevés volt az idő, felkaptak a hullámok, onnantól vége volt. Mikor láttam, hogy a srác kezd elmenni tőlem, akkor jött a hullám is.”

Milák Kristóf sem győzte dicsérni a közönséget.

„Itthon vagyunk, nagyon élveztük. Amikor bejöttem reggel vagy délután is, abban a pillanatban kirázott a hideg. Szóval nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki eljött és el fog jönni, nemcsak az én számomra, hanem bárki máséra is. Tényleg hatalmas erő van bennetek, nagyon szépen köszönjük a támogatást, és várunk bennetek.”

Videónkban a női váltóból Senánszky Petra és Pádár Nikolett is megszólal.

Hosszú Katinka:Örülök, hogy a közönségnek átjött, amit mostanában mondtam

19. VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DUNA ARÉNA, BUDAPEST
ÚSZÁS, DÖNTŐK – DOBOGÓSOK

FÉRFI 400 MÉTER GYORS
1. Elijah Winnington (Ausztrália) 3.41.22
2. Lukas Martens (Németország) 3.42.85
3. Guilherme Costa (Brazília) 3.43.31

NŐI 400 MÉTER GYORS
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3.58.15
2. Summer McIntosh (Kanada) 3.59.39
3. Leah Smith (Egyesült Államok) 4.02.08

FÉRFI 400 MÉTER VEGYES
1. Léon Marchand (Franciaország) 4.04.28
2. Carson Foster (Egyesült Államok) 4.06.56
3. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4.07.47
...8. HOLLÓ BALÁZS (MAGYARORSZÁG) 4.15.17

FÉRFI 4x100 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Egyesült Államok 3.09.34
2. Ausztrália 3.10.80
3. Olaszország 3.10.95
...5. MAGYARORSZÁG (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Milák Kristóf) 3.11.24

NŐI 4x100 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Ausztrália 3.30.95
2. Kanada 3.32.15
3. Egyesült Államok 3.32.58
...8. MAGYARORSZÁG (Gyurinovics Fanni, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Senánszky Petra) 3.38.2

A VASÁRNAPI PROGRAM
9.00: ELŐFUTAMOK
(Tv: M4 Sport)
9.00: női 100 m hát (Burián Katalin)
9.15: férfi 100 m hát (Kovács Benedek)
9.32: női 100 m mell (Halmai Petra)
9.51: férfi 200 m gyors (Németh Nándor)
10.17: női 1500 m gyors (Mihályvári-Farkas Viktória)
18.00: KÖZÉPDÖNTŐK, DÖNTŐK (Tv: M4 Sport)
18.02: férfi 100 m mell, döntő
18.10: női 100 m pillangó, döntő
18.18:
férfi 100 m hát
18.29: női 100 m mell
18.48: férfi 50 m pillangó, döntő (Szabó Szebasztián)
18.56:
női 100 m hát
19.14: férfi 200 m gyors
19.27: női 200 m vegyes, döntő (Hosszú Katinka)

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
17 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
23 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
2026.08.10. 21:23

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
2026.08.10. 20:40

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
2026.08.10. 19:32

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
2026.08.10. 18:37

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24