Vizes vb: nem indulhatnak transzneműek a FINA női versenyeiben

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 19:32
null
Nem indulhatnak transzneműek a FINA női versenyeiben (Fotó: AFP)
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kizárta annak lehetőségét, hogy transznemű versenyzők induljanak női szakágakban.

 

A szervezet vasárnapi tájékoztatása szerint a FINA vezető testületének javaslatát a Magyarországon zajló világbajnokságon, a Puskás Arénában rendezett rendkívüli kongresszuson 71 százalékos többséggel fogadták el a küldöttek.

A rendkívüli alapossággal – és számos jogi szakvélemény figyelembevételével – előkészített javaslat gyakorlatilag lehetetlenné teszi a transznemű sportolók részvételét a női számokban, miután a szabály kimondja: akiknél egy meghatározott korban (12 év) bármilyen formában beindult a férfi hormonok termelődése, kizárólag a férfiak mezőnyében indulhatnak a későbbiekben, függetlenül az aktuális nemi identitástól, vagy az aktuális tesztoszteronszinttől.

A kongresszuson elhangzott, hogy a FINA nem kíván senkit sem kitiltani a versenyeiről, azaz azok nyitva állnak bárki előtt, bármilyen neműnek is vallja magát, ugyanakkor kiáll a női szakágak mellett, és tudományos alapon szabja meg, hogy a hölgyeknél kik vehetnek részt a FINA által rendezett viadalokon. A FINA egyúttal munkacsoportot hoz létre egy úgynevezett „nyílt kategória” megalkotására.

Egerszegi Krisztina a Mandinernek adott interjújában is arról beszélt, úgy maradhatna fair a verseny, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória.

A nemzeti szabályozások ettől eltérhetnek, viszont a FINA égisze alá tartozó versenyeken – világbajnokságok, olimpiai játékok – a most elfogadott szabály érvényes.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
2025.08.03. 16:26

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52
Ezek is érdekelhetik