Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

PATAI GERGELY (Szingapúr)PATAI GERGELY (Szingapúr)
Vágólapra másolva!
2025.07.18. 14:13
null
Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszanak a vb-n (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A férfi vízilabda-világbajnokságon a magyar válogatott a nyolc közé jutásért Románia ellen ugrott medencébe, és a vártnál több küzdelem árán, de végül biztosan nyert, és a nyolc között Horvátország ellen játszik az elődöntőbe jutásért vasárnap, magyar idő szerint 14.45-kor. A románok elleni siker után Varga Zsolt szövetségi kapitány értékelt.
Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Románia ellen igencsak meg kellett küzdeni a továbbjutásért, következik Horvátország az elődöntőbe jutásért vasárnap 14.45-től.

– Mennyire volt nehéz ellenfél a román válogatott?
Az első negyed után nehezebbé tettük magunknak a mérkőzést, legalább még másfél negyedig abban a ritmusban kellett volna játszanunk, ahogy addig. Ez a helyzet pszichésen feltüzelte az ellenfelet, aztán elkezdtünk dolgozni rajta. Ezen a szinten mindenki tud vízilabdázni, a románok játékán is érződik a fejlődés, vannak jó lövőik. Nekik ezúttal jobb napjuk volt, bejöttek a megoldásaik.

– Milyen tanulságokkal szolgált a mérkőzés?
Nagyon fontos, hogy ha megbeszélünk valamit, akkor azt végigvigyük, a koncentrációnk pedig négy negyeden keresztül megmaradjon. A mérkőzés elején jól védekeztünk, aztán már többször lemaradtunk a lövőkről, és a támadójátékunk sem volt kellően hatékony, becsúsztak pontatlan passzok.

– A negyeddöntőben a horvátok következnek. Milyen előjelekkel várják a vasárnapi rangadót?
Annak örülhetünk, hogy nehéz meccseket játszottunk eddig a világbajnokságon, mert azokat felhasználva tudunk igazán fejlődni, építkezni. Muszáj jól beosztanunk az energiánkat és megtalálni a lehetőséget a pihenésre, a regenerációra.

Vélemények:
– Jól kezdtük a mérkőzést, de aztán lassabban és kevesebb önbizalommal játszottunk. Tizenöt gólt lőttünk, összességében kézben tartottuk a meccset, hátul viszont voltak megingásaink. Az volt az elsődleges célunk, hogy továbbjussunk, ami sikerült – mindenki tisztában van vele, hogy a horvátok elleni negyeddöntő teljesen más lesz – MANHERCZ Krisztián, a válogatott csapatkapitánya.
– Szorosnak tűnhetett a mérkőzés, mégsem éreztem azt, hogy megverhetnek minket a románok. Nem jött rosszul, hogy feszes meccset játszottunk, mert edzésben maradtunk, pörögnünk kellett. Meglátjuk, ez mire lesz elegendő a horvátok ellen, ők a címvédők, de nem ijedünk meg tőlük. Újult erővel megyünk tovább, várjuk a negyeddöntőt – MOLNÁR Erik, a válogatott centere.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR 
FÉRFI VÍZILABDA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 15–11 (6–3, 2–3, 3–3, 4–2)
Szingapúr, 180 néző. V: Moller (argentin), Sztavridisz (görög)
MAGYARORSZÁG: Mizsei – Vismeg Zs. 2, Vigvári Vendel 1, Manhercz K. 1, KOVÁCS P. 2, BURIÁN 3, Nagy Ákos 1. Csere: CSOMA (kapus), Fekete G., Vigvári Vince, NAGY ÁDÁM 2, Vámos 1, ANGYAL 2, Molnár E. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
ROMÁNIA: Tic – Iudean 1, GEORGESCU 4, Prioteasa 1, Vancsik, NEAMTU 3, Tepelus 1. Csere: Belényesi, Lutescu, Gheorghe 1, Oltean, Bota, Oanta. Szövetségi kapitány: Bogdan Rath
Emberelőny-kihasználás: 17/7, ill. 10/8
Kettős emberelőny-kihasználás: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/1
Kipontozódott: Neamtu (27. p.)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
15 órája

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
18 órája

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
22 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Női vízilabda Eb: sima görög győzelem az olaszok ellen

Vízilabda
2026.01.31. 15:36
Ezek is érdekelhetik