Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

2025.07.19. 04:59
null
Betlehem Dávid vb-ezüstöt nyert (Fotó: Getty Images)
Betlehem Dávid ezüstérmet szerzett a szingapúri vizes világbajnokság 3 kilométeres kieséses sprintversenyében magyar idő szerint szombaton hajnalban. Rasovszky Kristóf is döntőt úszott, és a hatodik helyen zárta a versenyt.

Napernyők és pihenőágyak összecsukva, büfék zárva: reggelente csendes a szingapúri Palawan strand, nem sok jel utal rá, hogy világbajnokságot rendeznek Sentosa szigetén. Fogalmazzunk úgy, hogy visszafogott az érdeklődés, pedig szombat délelőtt az egyik legizgalmasabb nyílt vízi szám szerepelt a programban, a 3 kilométeres kieséses sprintversenyben először osztottak vb-érmeket.

A férfiak már úgy ugrottak vízbe, hogy előtte a nőknél Fábián Bettina bravúros teljesítménnyel harmadik lett – kedvesének, Betlehem Dávidnak alighanem ez is erőt adott, mert az első, 1500 méteres etapban kimondottan jó iramot diktált. Tette ezt úgy, hogy maradt még erőtartaléka a folytatásra, a második helyen masírozott az elődöntőbe, és Rasovszky Kristóf továbbjutása sem forgott veszélyben, olimpiai bajnokunk ötödik lett a magyarok csoportjában.

A konkrét helyezésnek még az 1000 méteres távon sem volt jelentősége, „csak” arra kellett törekedniük a versenyzőknek, hogy a legjobb tízben végezzenek. Betlehem a szélről indulva rögtön középre tört és az élre állt, a panelt a német Florian Wellbrock mögött másodikként érte el, Rasovszky Kristóf pedig az erős hajrája mellett annak is köszönhette a döntőbe jutását, hogy az utolsó kétszáz méteren sokkal jobb ívet választott riválisainál.

Nagyon sokat számított a jó rajt, márpedig Betlehem Dávid ezúttal sem bízott semmit a véletlenre, rögtön az élmezőnyben tempózott. Két csoportra szakadt a mezőny az utolsó bója után, Wellbrock vezetett, Betlehem üldözte és fokozatosan leszakította magáról a francia Marc-Antoine Oliviert. Vagyis különösebben izgulunk sem kellett a végén, a magyar úszó ugyanis mindent kiadott magából – és már világbajnoki ezüstérmesként pihent meg a célban! Rasovszky szintén az élmezőnyben, a hatodik helyen fejezte be a versenyt. 

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
Férfi 3 km-es kieséses sprintverseny
Világbajnok: Florian Wellbrock (Németország)
2. BETLEHEM DÁVID
3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország)
...6. RASOVSZKY KRISTÓF

PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
Tegnap, 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

„Dávid talált egy rövidebb utat?” – Így lett Európa-bajnok Betlehem Dávid

Úszás
2026.08.07. 13:00

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59

Vizes Eb: négy igen, egy nem – a favoritjaink edzésen kihagyták a Szajnát

Úszás
2026.08.03. 19:12