Mérvadó kapitányi teszt

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2002.06.03. 22:02
Címkék
Noha csak decemberben esedékes a női válogatott soros világversenye  mint ismeretes, a nemzetközi szövetség az eredetileg augusztusra kiírt perthi Világkupát időjárási megfontolásból az utolsó hónapra tolta , rendkívül fontos, meghatározó egy hetet zárt Faragó Tamás kerete.
A csapattal Eb-t és vb-ezüstöt nyerő szövetségi kapitány hét napon keresztül a hazánkban edzőtáborozó Ausztrália ellen elméleti és taktikai edzéseken, kétkapus összecsapásokon tesztelte itthon lévő játékosait, amely előtt leszögezte: a Vk-keret összeállításánál az ezen nyújtott teljesítmény lesz a mérvadó. Nos, cseppet sem volt könynyű dolguk a hölgyeknek, hiszen a tengerentúliak között hemzsegtek a fiatal, juniorkorú tehetségek, akikről sugárzott a bizonyítási vágy, mindegyikük megszakadt azért, hogy játékával kivívja a Sydneyben Higginséket olimpiai bajnoki címig vezérlő Görgény István elismerését.Persze a mieinket sem kellett félteni –így rendkívül kemény tesztmeccseket hoztak a szigeti napok. "Egy nemzetközi torna helyett választottuk a hazai edzőtábort, elsősorban azért, hogy a Magyarországon játszó, számításba vehető játékosok mindegyikét ki lehessen próbálni. Az így kialakult kép választ adott arra, kik lehetnek majd azok, akik szeptemberben bizonyosan elkezdhetik a válogatottal a munkát”–vázolta Faragó Tamás, majd sorolta is a neveket. Ezek szerint tíz tavalyi Európa-bajnok, Sós Ildikó, Drávucz Rita, Stieber Mercédesz, Sipos Edit, Pelle Anikó, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Primász Ágnes, Szremkó Krisztina, Rédei Kata már zsebében érezheti a meghívót. Hozzájuk három újhölgy csatlakozott – de hallgassuk csak a kapitányt: "A balkezes Benkő Tímea, a bekként és centerként hasznosan játszó Zantleitner Krisztina, valamint a kapus, Horváth Patrícia meggyőző teljesítményt nyújtott, így ők biztosan ott lesznek a tizenhét kerettag között!”Négy hely kiadó tehát a válogatottban, s erre a jelek szerint nyolcan pályázhatnak eséllyel. Ott van közöttük az elmúlt évben a csodálatos sikerekben szerepet játszó Tiba Zsuzsanna is –róla így vélekedett a montreali bajnok: "Számítok rá, de csak akkor, ha munkahelyi problémáit rendezni tudja, hiszen a heti négy edzés ezen a szinten édeskevés.”Györe Anett, Győri Eszter, Kisteleki Dóra, Erdős Zsuzsanna, Tóth I és Tóth II Andrea lehet az, aki még kiharcolhatja a csapatba kerülést –igaz, a kiskapu bárki más előtt nyitva áll, csak lenne olyan, ki képes belépni rajta… –, amennyiben a kapitány által felvetett hiányosságokat mihamarabb pótolni tudják. Különben…Kérdőjel még a szülése után Olaszországban visszatért Tóth Noémi szerepeltetése, mint Faragó Tamás mondotta: "Minden feltételt biztosítottunk számára, hogy most itt legyen közöttünk, ám végül nem tudott eljönni. Azt tudom, milyen játékos volt, ám számomra így továbbra is kérdéses, gyermeke születése, a kihagyás után milyen szinten képes vízilabdázni. Azt még sem mondhatom neki, hogy találkozunk majd Perth-ben…”
Legfrissebb hírek

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
12 perce

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
38 perce

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
8 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
8 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
9 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik