Már hűthetik a pezsgőt

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2002.06.11. 22:40
Címkék
Bajnoki döntő a BVSC-vel. És Gerendás Györggyel. Megszokott koreográfia. A tréner nem a padon ült. Ismerve habitusát, még ez sem jelentene újdonságot. Na de hogy a montreali bajnok teljesen nyugodt legyen a kezdés előtt (és után)…Változnak az idők…Idén a férficsapat, megszakítva hosszú sorozatát, nem jutott a fináléba –tegyük hozzá: két sokkal nagyobb költségvetéssel gazdálkodó, válogatott játékosok sorával felálló riválisait példamutatóan szorította meg –, mégis, ez a szezon sem zárulhat zuglói aranyderbi nélkül. A hölgyeken tehát a sor, talán ők…Mindazonáltal nem a vasutasok az esélyesek a nőknél sem. Nem, hiszen odaát igazi proficsapat jött össze, napi két edzéssel, tehetséges pólósokkal, Európa-bajnokokkal. Utóbbiban mellesleg a BVSC-ben sincs hiány: itt van mindjárt az a Rédei Kata, aki látótávolságon kívülről ejtette át válogatottbéli társát, Sós Ildikót. Ezzel a nem mindennapi (potya)góllal szerzett vezetést a hazai hölgykoszorú, ami mintha bénítólag hatott volna a Dunaújvárosra. A címvédő, BEK-négyes-döntős nem igazán találta a ritmust, az első negyed egyetlen értékelhető momentuma Benkő Tímea lövése volt: a blokkról a kapufára, onnan meg a kapuba pattant a labda.A meglepően szép számú közönség egyik ámulatból a másikba esett: meglepő potyagólok (Bódi Anett és Szentkereszti Gabriella lövése "gurult be” a kapusok mellett), rossz passzok egész sora, szertelen, igaz, kemény játék. Az első mérkőzés sem színvonaláról volt híres (Újvárosban 4–4 lett a rendes játékidő után, végül 6–5-re győzött Mihók Attila csapata), ez sem. "Én úgy nézek erre a mérkőzésre, mint borjú az újkapura…”–mondta stílusosan Faragó Tamás szövetségi kapitány, aki az "ezredik”gyatra lövés után nem bírta megállni: "Az egész játék abból áll, hogy ki nézi hülyének a másikat…”És valóban. Na de legalább az egymás hibáiból éltek volna a csapatok…Nem sokat, 14 percet kellett várni az első igazi vízilabdás mozdulatra: Györe Anett rázta meg magát, s pattintott gyönyörűen a kapuba. Kis híján fel is robbant mérgében a vendégek edzője, nem nagyon láthatta még így játszani tanítványait. Akik azért a folytatásra némileg öszszekapták magukat, lévén a harmadik felvonást 4–1 hozták. Bódi egyenlített, majd Gál Krisztina ejtésére Tóth Andrea, Zantleitner Krisztina és Erdős Zsuzsanna válaszolt góllal. Nem kétséges, fizikailag őrölte fel ellenfelét az újvárosi együttes –ám a BVSC-sek becsületére legyen mondva, az utolsó pillanatig szorongatták ellenfelüket. A szívük is vitte előre őket (Györe Anett egyszer, Gál még kétszer mattolta Sós Ilidikót), a hosszabbítás ismételt kiharcolása azonban nem sikerülhetett. Primász Ágnes bevágta a négyméterest –az Eb gólkirálynője, mi tagadás, játszott már jobban is, a társakról persze nem is beszélve… –, és Tóth Andrea sem kegyelmezett. Utóbbi édesapjáról sem a nyugalom szobrát lehetett volna megmintázni (egy bírói ítélet borzolta idegeit), lánya ide vagy oda, ő BVSC-s alkalmazott, BVSC-s edző, így a BVSC-nek drukkolt. Mint ahogy Gerendás György is. Mindhiába. Csütörtökön Dunaújvárosban bajnokavatás ígérkezik.Mestermérleg
Györe Lajos: – Kemény, brusztos meccs volt, amelyen a BVSC mindent megtett, amit megtehetett. Hogy nem sikerült győzni? Van ilyen, talán majd legközelebb.
Mihók Attila: –Kulcsjátékosaink gyengén játszottak, ez rányomta a bélyegét a meccsre. Szerencse, hogy így is nyerni tudtunk.
Legfrissebb hírek

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
10 perce

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
35 perce

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
8 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
8 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
8 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik