Szerdán másodszor is fellebbviteli tárgyalás

Vágólapra másolva!
2002.10.07. 22:06
Címkék
A május 19-én botrányos körülmények között, véres verekedés miatt félbeszakadt HonvédVasas férfibajnoki döntőt követő fegyelmi tárgyalások újabb felvonása nem kedden, hanem szerdán következik, amikor másodszor kerül terítékre az ügy másodfokon.
A várható döntéssel kapcsolatban Loványi Róbert, a fellebbviteli testület elnöke semmit sem kívánt mondani. Annyit árult el, hogy a margitszigeti Hotel Thermálban tanácskozik majd 14 órától bizottsága tagjaival, Ambrus Miklóssal és Török Bélával. Információnik szerint az eredeti elképzelésekkel szemben mégiscsak lesz meghallgatás, amit az egykori pólós így kommentált: "Nem meghallgatás lesz, hanem lehetőséget kívánunk biztosítani annak, akinek kiegészítenivalója lenne az eddigiekhez képest. Az ügy súlya is indokolja azt, hogy meghívjuk az érdekelteket.” Az első fokú fegyelmi hatóság – szintén második nekifutásra – egy-másfél éves eltiltásokkal sújtotta Somossy Józsefet, a Vasas edzőjét, játékosai közül Varga Tamást, Varga II Zsoltot, Mátyás Zoltánt és Hesz Mátét. A Honvéd pólósa, Szívós Márton négy mérkőzésen nem játszhat. Az eredeti koreográfiának megfelelően – függetlenül attól, hogy szerdán milyen döntés születik – a végső szót a szövetség elnöksége mondja majd ki.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik