A vesztükbe rohantak

Eközben egy külvárosi étteremben méla bánat zuhant egy kis közösség tagjaira: míg egy éve derűsen tudtak mosolyogni a Domino-BHSE háza táján a BL-döntő elvesztése után, addig az idén komor arcok meredtek a semmibe. Joggal. Tavaly bravúr volt a finálé kiharcolása, s végül egy fizikálisan megtört együttes maradt alul az Olympiakosszal szemben. Ezúttal egy tudásban még inkább megerősített és testileg is erőtől duzzadó, esélyesnek számító csapat kapott ki a Reccótól. Minthogy mindez nem Budapesten, hanem Genovában történt, voltaképpen ez is elmenne – hanem a csomagolás… Ellentmondásos ítéletek után bukni egy-két góllal, az igen. Csakhogy a Domino nem tett meg mindent azért, hogy adott esetben másra lehessen "tolni” a vereséget. Viszont szinte mindent megtett azért, hogy beleszaladjon egy randa, 9–4-es vereségbe. Kovács István megfogalmazásával élve: "Csúnyán megvertük saját magunkat. El lehetne mondani, miként fogtak meg minket az elején, hiszen Molnár Papesz ellen három-négy kontrát is fújtak, aztán azt is, hogy ők sokkal könynyebben kapták az emberelőnyöket, mint mi, ám az a tény, hogy a második két negyedben az olaszok négyből három fórt lőttek be, mi pedig ötből egyet sem, azaz hagyjuk is a játékvezetőket. Ettől függetlenül nem hibáztatom a játékosaimat, mert jót akartak, mint az eddigi, veretlenül megvívott nemzetközi meccseinken mindig, más kérdés, hogy muszáj levonni a tanulságokat. Úgy vélem, abban nincs vita, hogy ekkora különbség nincs a két csapat között: ma így jött ki, a fórok miatt, amiatt, hogy míg mi kétszer is elrontottuk a lefordulást, ők mindegyiket belőtték. Sajnálom, mert legbelül meg voltam győződve arról, hogy nyerni fogunk.”Csendben hozzátehetjük: ezzel nem volt egyedül.