Az ausztrálok visszavágtak

Bajzát RafaelBajzát Rafael
2003.05.18. 23:16
Címkék
Igazi sportcsemegének ígérkezett a Világkupa-győztes magyar és az olimpiai bajnok ausztrál együttes mérkőzése. Az első találat az ausztrál center, Stuhmcke nevéhez fűződött. A szoros védekezésre berendezkedő vendégek ellen nehezen indult be a magyar gólgyártás. Öt perc elteltével Drávucz Rita lőtt a jobb felső sarokba, majd Györe Anett nyolc méterről bombázott szinte ugyanoda. Primász Ágnes kettős kapufás lövése kifelé pattant, Valkay Ágnes csodálatos ejtése viszont beszédült a gólvonal mögé (3–1). A negyed végén Szremkó Krisztinánál kétszer is szabálytalanságot látott Rakovec bíró, s az ellenakciókból egyenlítettek az ausztrálok (3–3).
A fordulás után Fox találatával átvették a vezetést a Görgényi-tanítványok, sőt egy kihasználatlanul maradt magyar kettős emberelőnyt Tito büntetett góllal. Kisteleki kihagyhatatlan helyzetben a kapufára ejtett, szerencsére Primász távoli próbálkozása eredményesnek bizonyult a negyed utolsó másodpercében (4–5). A záró játékrészben újabb kettős emberelőny maradt ki Keogh kapujánál, Valkay Erzsébet vízre pattintott labdája fölészállt.
Testvére is egyenlíthetett volna, ám négyméterese a kapufán csattant. Óriási izgalmak közepette remekül védekezett a magyar csapat, de a támadásoknál elpártolt a lányoktól a szerencse. Szinte szétforgácsolták a kapufát, bezzeg a másik oldalon Melissa Byran nem panaszkodhatott Fortunára, előbb rövid sarkos lövése akadt meg Sós hálójában, majd egy bátortalan kísérlete a védőkön irányt változtatva bepattant a kapuba, eldöntve ezzel a kupa sorsát.

Mestermérleg

Faragó Tamás:
– Megérdemelten nyertek az ausztrálok, nálunk a győzelmi kényszer görcsösséget is jelentett.
Görgényi István: – Iszonyú elszántsággal játszottak a lányok, szinte nem is kellett őket motiválnom.

Küzdelemben nem volt hiány a magyar–ausztrál csúcstalálkozón
Küzdelemben nem volt hiány a magyar–ausztrál csúcstalálkozón
Küzdelemben nem volt hiány a magyar–ausztrál csúcstalálkozón
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
5 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
5 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
6 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
6 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
6 órája