Szeretnének előrébb lépni

Vágólapra másolva!
2003.07.06. 20:16
Címkék
Előzetesen a 6-7. hely megszerzését tűzte ki célul a 20022003-es bajnokságra a klubvezetés a ZF Hungária Egri VK OB I-es férficsapata számára, végül azonban csak a nyolcadik helyet sikerült megszereznie.
A mutatott játék is gyakran okozott csalódást, emiatt pedig csökkent a hazai mérkőzések iránti érdeklődés.– Már az ősszel nyilvánvalóvá vált, hogy a hatodik hely nem reális cél a mi esetünkben. Tudomásul kellett venni azt is, hogy a körülményekből, a viszonylag stabil anyagi helyzetből nem következnek automatikusan a jó eredmények – válaszolta felvetésünkre Halmos R. Péter klubigazgató. – Kesernyés kissé a szánk íze, de az igazi csalódás az lett volna, ha a nyolcadik helyet sem érjük el.– Ehhez képest a rájátszásban még az ötödik hely megszerzésének reménye is felcsillant… – Az Újpest vendégeként meglepő győzelmet arattunk, de aztán az UTE Egerben igazolta, hogy jobb, mint a mi csapatunk. Elismerem, hogy a végső sorrend jól tükrözte az erőviszonyokat, bár az OSC-nél talán erősebbek voltunk. – Először fordult elő, hogy nem helybéli edző dolgozott a csapattal.– A Szlovákiából érkezett Vidumanszky László már volt egykoron az Eger játékosa, ismeri az itteni körülményeket, ezért bíztunk meg benne. Fizikai téren fejlődött is a csapat, de az eredmények olykor elmaradtak a várttól. Az edző munkájában éreztünk némi bizonytalanságot, de mivel számos pozitívumról is meggyőződhettünk, ő változatlanul élvezi az egyesületi vezetés bizalmát.– Mennyiben változnak az újabb célkitűzések?– Az önkormányzat és a szponzorok révén tovább erősödünk anyagiakban, ezért olyan csapatot szeretnénk, amelyik javít az előző évi helyezésen. Úgy tűnik, hogy a korábbi keretből mindenki marad Egerben. Azon túl három-négy játékost kívánunk igazolni. Szinte bizonyos, hogy Csányi György, aki már volt Egerben gólkirály, visszajön hozzánk Németországból. Az ősszel ismét számítunk Petik Attilára is. A további egyeztetések ugyancsak jó úton haladnak. Július közepén megkezdjük a felkészülést. A bajnokság kezdete előtt három tornán, Szegeden, Szentesen és Egerben igyekszünk formába lendülni.
Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
11 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
44 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik